Egyetemen tanítják a backgammont

backgammon
Győr |

A győri Széchenyi István Egyetemen szeptembertől a sportági ismeretek között választható kurzus a különleges táblajáték, a backgammon. 

„A backgammon – más néven ostábla – egy ötezer éves perzsa táblajáték, amely a logikát, a taktikai, stratégiai érzéket, a kombinációs és problémamegoldó készséget is fejleszti. Minderre az egyetemistáknak is nagy szükségük van, ezért is örülök, hogy bekerült az intézmény sportági ismeretek kínálatába. Szerencsére gyorsan megtelt a hétfői és szerdai csoport is. A jelentkezők közül többen rögtön beleszerettek ebbe a végtelenül izgalmas játékba” – mondta a kurzus vezetője, Máté Richárd, aki maga is versenyszerűen űzi a játékot. Hozzátette, több országban sportként kezelik, Európa- és világbajnokságot is rendeznek belőle. 

A játék során egymással ellentétes irányban haladnak a játékosok, akiknek a célja, hogy valamennyi korongjukat átvigyék a saját területükre, majd kivigyék azokat a pályáról, miközben a másikat megakadályozzák ebben.

Az alapszabályok viszonylag gyorsan elsajátíthatók, ám hogy valaki igazán profivá váljon, az nagyon sok gyakorlást és elemzést igényel. 

„A backgammonhoz hozzátartozik a versenyzés, hogy tétre menjen a játék, ezért szerveztem házi bajnokságot a hétfői és a szerdai csoportomnak is. Az alapszakaszt húsz-húsz hallgató kezdte, a döntőbe nyolcan-nyolcan jutottak, ahol rájátszásban dőltek el a helyezések. Ezúton is gratulálok a fiataloknak, igazán jó meccseket vívtak, és köszönöm az egyetem vezetésének és dr. Gyömörei Tamásnak, a Testnevelési és Sportközpont vezetőjének a segítséget az eszközeinkhez és a verseny díjazásához egyaránt” – emelte ki Máté Richárd. 

backgammon

„Amikor jelentkeztem a kurzusra, nem gondoltam, hogy ennyire megtetszik a backgammon. A hétfői óránk után többen ott maradunk, és klubjelleggel folytatjuk a játékot. Bejárok a szerdai kurzusra is, sőt a családomat, ismerőseimet is megtanítottam, hétvégén pedig a barátnőmmel játszunk néhány meccset” – mesélte a szombathelyi Horváth Máté másodéves logisztika szakos hallgató. 

„Bevallom, először csak azért jelentkeztem, hogy így teljesítsem a sportági ismereteket, de a hozzáállásom hamar megváltozott, hiszen nagyon jó logikai játékról van szó, ami ráadásul kitűnő közösséget épített már az elmúlt másfél hónap alatt is” – tette hozzá az elsőéves igazságügyi igazgatás szakos, hévízi Lekics Krisztina, aki jó szívvel ajánlja hallgatótársainak is a kurzust. (Forrás: SZE)

backgammon
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?