Dőlnek a fák az elkerülő nyomvonalából

fakivágás
Győr |

Miután a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. befejezte a Győr belső tehermentesítő út előkészítését (a környezetvédelmi engedély, és az építési engedélyek zsebben, az út- és híd kiviteli tervek elkészültek, az új Mosoni-Duna híd terveit a hatóság jóváhagyta)m megkezdődött a fakivágás a nyomvonalon. Tegnap a déli oldalon harapott a láncfűrész, múlt héten a révfalui részen 200 méterre a lakóházaktól már kidöntöttek több tucatot.

A belső elkerülő első ütemének nyomvonala körül korábban sok vita volt. A révfalui oldalon élők nem értették, hogy a négy változat közül miért a hozzájuk legközelebb esőt szeretnék megvalósítani. Végül kompromisszumos megoldás született (bár így sem volt mindenki elégedett), öt egymás melletti változat közül a középsőnél futhat a nyomvonal.

A beruházásban több mint 200 méter hosszú, 2-szer 2 sávos, 63 méter magas Mosoni-Duna híd épül a beruházásra szánt 15 milliárd forintból. Ehhez azonban először az odavezető fákat kell kivágni. Az engedély szerint erre a lombhullást követően október és március között van mód. A 8,5 hektár kitermelése előtt kitűzték az érintett területeket, szakemberek megvizsgálták a területen lévő odvas fákat, hogy fészkelnek-e bennük denevérek, odúlakó madarak.

A fakitermelést múlt héten indult a révfalui oldalon önkormányzati területeken, most ETO Parktől nem messze, a déli oldalon folytatódtak – ezt a munkát előreláthatólag idén be is fejezik.

fakivágás

A fejlesztés végén pótlásként 208 kisebb 620 nagyobb facsemetét, és mintegy 2500 cserjét ültetnek, 6,7 hektáron füvesítenek. Jelenleg egyébként még zajlik a kivitelezői közbeszerzési eljárás, és a szükséges területek megvásárlása.

A tervek szerint Győr belső elkerülő útját, 2024 második felében már használhatják az autósok. A második ütem a 14-es (vámosszabadi) útig egyelőre nem épül meg, de a tervezett nyomvonal megmarad a rendezési tervben, nem lehet majd beépíteni.

látványterv
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?