Diákként mindig ötöst kapott az új oktatási rektorhelyettes

dr. Zseni Anikó

Még színvonalasabb képzések – többek között ezt tűzte zászlajára dr. Zseni Anikó, a győri Széchenyi István Egyetem új oktatási rektorhelyettese, aki éppúgy fontosnak tartja a hallgatói lemorzsolódás csökkentését, mint új oktatási módszerek bevezetését vagy a 2017-es tantervreform hatásainak az elemzését.

Dr. Zseni Anikó 2000 ősze óta a Széchenyi István Egyetem jogelődjének munkatársa, első óráját pedig éppen két évtizede, 2001 szeptemberében tartotta meg a hallgatóknak. Azóta végigjárta a ranglétrát. Két évvel később doktorált, nem is akárhogyan: azon kevesek egyike, akik megkapták a Köztársasági Aranygyűrűt, amit azok vehetnek át, akiknek általános iskolás ötödikes koruktól kezdve az egyetemi diploma megszerzésén át a doktori fokozatszerzésig csak ötöseik voltak a bizonyítványukban és az indexükben. Emellett doktori fokozata is speciális kategóriába tartozik, Promotio sub auspiciis praesidentis Rei Publicae minősítés járt érte. Ezt követően 2007-ben egyetemi docens lett, 2015-ben habilitált, 2017-től pedig az Audi Hungaria Járműmérnöki Kar oktatási dékánhelyetteseként is tevékenykedett. Emellett a kezdetektől a Környezetmérnöki Tanszéken oktat: vízvédelmet, környezetmérnöki alapokat, környezeti adatbázisokkal kapcsolatos tudnivalókat, sokáig általános környezetvédelmet is. Most szeptember 1-jétől új feladattal bízták meg: az egyetem oktatási rektorhelyetteseként segíti, hogy az intézmény még színvonalasabb képzéseket nyújtson a hallgatóknak.

Dr. Zseni Anikó: „Egy jó vezetői csapat tagjaként szívesen szolgálom az egész egyetemi közösséget.” (Fotó: Májer Csaba József)

Életutamból látszik, hogy a szorgalom, a tudásvágy, a mind jobbat akarás vezetett végig eddigi pályámon. Ez a habitusom játszhatott szerepet abban is, hogy felkértek erre a tisztségre” – mondta dr. Zseni Anikó. Hangsúlyozta: vezetőtársaival, a karokkal és a munkatársakkal együttműködve azért fog dolgozni, hogy az intézmény még előbbre lépjen oktatási szempontból.

Mindig az oktatás és az oktatásszervezés volt szakmai tevékenységem középpontjában, s ezeken a területeken egy jó vezetői csapat tagjaként szívesen szolgálom az egész egyetemi közösséget. Inspirál, hogy a hallgatóközpontú, rugalmas és innovatív képzés egyetemünk hosszú távú, 2030-ig szóló stratégiájának egyik pillére, amelynek része az oktatásminőség fejlesztése, a piaci igények figyelembe vétele és új oktatási módszertanok bevezetése is. Büszke vagyok rá, hogy a Széchenyi István Egyetem mára Magyarország egyik meghatározó felsőoktatási intézményévé vált, a következő években pedig újabb jelentős fejlesztések valósulnak meg. Nagy kihívást és motivációt jelent, hogy ebbe a folyamatba rektorhelyettesként még szorosabban kapcsolódhatok be” – hangsúlyozta dr. Zseni Anikó.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?