Bugyit lopott, majd elszaladt a megrögzött, pitiáner tolvaj (Videó!)

tolvaj
Komárom |

A lopás vétsége és más bűncselekmények miatt a Komáromi Járásbíróság jogerősen 2 év fegyházbüntetésre ítélte azt a többszörös visszaeső férfit, aki a komáromi üzletből női fehérneműt lopott. 

A vádirat szerint a férfi 2020. augusztus 12-én bement a komáromi üzletbe, ahol az eladó éppen egy vásárlóval foglalkozott. A férfi az eladó pillanatnyi figyelmetlenségét kihasználva az üzlet kirakatából elvett két fehérnemű szettet, majd elfutott. Az eladó a tolvaj után eredt és vissza is szerezte 26.000 forint értékű fehérneműt. 

Ugyanez a férfi 2020. augusztus 23-ra virradóan egy bábolnai parkolóban két gépkocsit rongált meg, mert azokból cigarettát akart lopni, Az egyikben 55.000, a másikban 33.000 forint kárt okozott. Az elkövető 2020. augusztus 23-án a hajnali órákban egy ácsi családi ház udvarára ment be, és onnan ellopott egy 29.000 forint értékű kerékpárt. 
Ezután sem áll le, 2020. augusztus 27-én az ácsi óvoda épületébe tört be, az ablak benyomásával, és az egyik csoportszoba íróasztalából 300 (!) forintot lopott el.  A bűnlajstromát folytatva 2020. szeptember 6-án kora reggel erőszakot alkalmazva jogtalanul bement egy ácsi családi házba, és onnan a sértett felszólítására sem volt hajlandó elmenni. 
Az ügyészség indítványára a Komáromi Járásbíróság a férfit 2 év fegyházbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélet jogerős, azt az ügyész, vádlott és védő is tudomásul vette. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?