Bezárt Szigetköz egyetlen benzinkútja, Shellként nyit majd ki

benzinkút
Hédervár |

Leszerelt kútoszlopok, lekordonozott behajtó: ismét bezárt Szigetköz egyetlen benzinkútja Héderváron. Szerencsére csak időlegesen: információink szerint a Petrol eladta a Shellnek, s már az utóbbi társaság égisze alatt nyit meg néhány hét múlva.

A hédervári benzinkút Mol-töltőállomásként kezdett: hat kilométer sugarú körben tizenkétezer embert érintett a tankolási lehetőség, amikor 2003-ban a cég bezárta, mondván, nem felel meg az EU-s előírásoknak – két évvel később még le is bontotta az épületet. 2012-ig kellett várni, hogy újra tankolni lehessen Szigetközben. Bár az új tulajdonos már évekkel korábban megvásárolta a területet, ekkora kapott engedélyt, s indult újra a töltőállomást Petrol néven. Közel tíz évnyi működés után a héten az 1401-es szigetközi úton autózók azt láthatták, hogy a benzinkút bezárt, a kútoszlopokat leszerelték.

Információink szerint a hét elején indult munka nagyjából három hétig tart. A Petrol ugyanis eladta a Shellnek, s ennyi ideig tart az áthangolás, átszerelés, átcímkézés. A tervek szerint február elején már ismét fogadhatják itt a gépjárműveket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?