Állami átadás: Hajdúböszörmény már meglépte, amire Győr készül

Hajdúböszörmény
Győr |

A Győr-Szolnak december 21-én 6 óráig kell új földgáz-kereskedelmi szerződést kötnie. „Van olyan opció is, hogy az államot megkérjük, hogy üzemeltesse a rendszert, ekkor állami kézbe kerülne a hőszolgáltató. Szerintem ez lenne a legkisebb veszteség a városnak, ezzel vállalnánk a legkisebb kockázatot” – nyilatkozta legutóbb Dézsi Csaba András polgármester.  Más város már meglépte ezt.  

Kedd reggel hat órakor jár le a határidő – elvileg eddig kell új szerződő partnert találnia a Győr-Szolnak, azt követően, hogy gázkereskedő felrúgta a szerződést a győri hőszolgáltatóval. Dézsi Csaba András belengette annak lehetőségét, hogy az államnak adja át Győr a közszolgáltatás feladatát, ez viszont azt is jelenti, hogy a hőszolgáltató minden tulajdona is az államra száll.  

Ezt egy másik magyar város már meglépte, vagyis átadta az államnak a feladatot. Más volt azért ott a helyzet, mert ők nem külsős céggel szerződtek, náluk a városgazdálkodási nonprofit kft. végezte a feladatot – egészen a gázárrobbanásig. És nem is 25 ezer lakás fűtése volt a tét, mint Győrben, hanem csak 210-é, mégis érdemes megnézni, náluk ez hogyan, miként történt.  

Hajdúböszörmény honlapján ez található: „Hajdúböszörmény Város Önkormányzata, illetve a Hajdúböszörményi Városgazdálkodási Kft. 2014. október 1-től, határozatlan ideig kötött szerződést a város távhőellátása, valamint távhőrendszerének üzemeltetésére. Ez alapján jelenleg is a Hajdúböszörményi Városgazdálkodási Nonprofit Kft. üzemelteti a távfűtési rendszert. A rendszer az önkormányzat tulajdonában van. A távhőellátás 2 részből áll: távhőtermelés és távhőszolgáltatás. Az európai energiaválság jelentősen kihat a távhőszolgáltatásunkra is.  

A földgáz, valamint az elektromos áram árának drasztikus emelkedése miatt - számos hazai távhőszolgáltató példájához hasonlóan - indokolttá vált a távhőszolgáltató, valamint termelői engedély visszaadása a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalnak.  

A Hivatal köteles kijelölni egy szolgáltatót, akinek el kell látnia a jelenlegi 210 lakásban, illetve 2 közületben a távhőszolgáltatást. Ezzel a szolgáltatás biztonsága nem sérül, a lakosok számára a melegvíz és a fűtés folyamatosan biztosított. A rezsicsökkentésnek köszönhetően a távhőszolgáltatást igénybe vevők számára a szolgáltatóváltás nem jár semmilyen árnövekedéssel. Fentiek alapján a képviselő-testület 2021. október 28-i ülésén döntést hozott és határozatban utasította a Hajdúböszörményi Vagyonkezelő Zrt. igazgatóságát, kötelezze a Hajdúböszörményi Városgazdálkodási Nonprofit Kft. ügyvezetőjét arra, hogy a cég a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalnál indítsa el a távhőszolgáltatáshoz kapcsolódó energiatermelői és -szolgáltatói engedélyének visszavonását. Az ezzel kapcsolatos nyomtatványt a MEKH felé 2021. október 29-én beküldtük.” 

Holnap reggelig eldől, a Győr-Szol az utolsó pillanatban talált-e olyan kereskedőt, akitől a gázt meg tudja venni, s maga viszi tovább a szolgáltatást. A témát akkor innen folytatjuk.  

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?