A vízpótló igazi érték

vízpótlás
Szigetköz |

A Szigetközi Hullámtéri és Mentett Oldali Vízpótló Rendszer felvették a Győr-Moson-Sopron Megyei Értéktárba. A vízpótló rendszer a a szigetközi táj korábbi mozaikszerű arculatát állította helyre.

A Rajka-Vének között megvalósult és üzemelő vízpótló rendszer jelentősége abban rejlik, hogy a kedvezőtlen folyamatok megállítását, a további károk megelőzését szolgálja, (élőhely-rekonstrukció, halászat-horgászat, öntözés, erdőgazdálkodás, idegenforgalom, rekreáció, tájképi értékek védelme, korábbi vízdinamika biztosítása). Elsődleges célja a szigetközi táj korábbi mozaikszerű arculatának helyreállítása, a mentett oldali vizes élőhelyek rekonstrukciója a káros többletvizek elvezetése mellett. „A Szigetközi Hullámtéri Vízpótló Rendszer történelmi léptékű kialakulása és az ezzel járó természeti értékek, valamint a térségben élők infrastrukturális igényeinek összhangja mindig is kiemelt szempont volt. Mindezeket alátámasztják a múlt történelmi árvízvédelmi fejlesztései, az ökológiai rehabilitációk elvégzése, valamint a természetvédelmi területek kijelölése” – közölte az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?