A szlovák díler Magyarországon kereskedett (GALÉRIA )

kábítószer
Magyarország/Szlovákia |

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság befejezte egy 26 éves szlovák férfi által működtetett, kábítószer-terjesztésre specializálódott bűnözői csoporttal szemben folytatott ügy nyomozását. 

A rendőrségre 2020. július 8-án bejelentés érkezett, hogy egy szlovák állampolgár és társai a  megyében kábítószert terjesztenek. A nyomozás során sikerült beazonosítani a szlovák férfit, illetve mosonmagyaróvári társait, akik részben saját részre, részben tovább-értékesítés céljából vásároltak drogot – elsősorban metamfetamint – a terjesztőtől.  

N. Stefán elfogására 2021. június 30-án került sor Dunakilitin, ruházatában többfajta kábítószer-gyanús anyagot találtak. A nyomozók a dílert kábítószer-kereskedelem elkövetésével gyanúsították meg, őrizetbe vételét követően a bíróság letartóztatásba helyezte.   A fiatalember a kihallgatása során a bűncselekmény elkövetését elismerte, és elmondta, hogy körülbelül 14-16 alkalommal, alkalmanként 10-20 gramm pikót adott el egy mosonmagyaróvári nőnek. A lefolytatott büntetőeljárásban N. Stefant és N. Klaudiát kábítószer-kereskedelem, míg további hat társukat kábítószer birtoklása vétsége elkövetése miatt hallgatták ki gyanúsítottként. 

Az ügyben keletkezett iratokat a napokban vádemelési javaslattal megküldte a rendőrség az illetékes főügyészségnek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?