Forrás és fotó: ETO
A csallóközi Múcska rúgta a győztes gólt az edzőmeccsen
Az idei első felkészülési mérkőzésen a győri műfüves pályán jó második félidei játékával, utolsó perces góljával nyert az ETO a Mosonmagyaróvár ellen.
ETO FC-Mosonmagyaróvár 2-1 (0-1)
ETO FC: 1. félidő: Fadgyas – Szamosi, Bagi, Kiss M., Szalka, Toma, Vernes, Kulcsár, Vitális, Óvári, Priskin. 2. félidő: Pálfi – Kovács K., Tullner, Fodor, Szamosi, Vashkeba, Múcska, Bacsa, Farkas B., Berki, Erdei. Vezetőedző: Klausz László.
Credobus Mosonmagyaróvár: 1. félidő: Heinrich – Horváth K., Czingráber, Debreceni, Deák, Szegő, Végh B., Tóth M., Illés, Popov, Boros. 2. félidő: Reicher – Horváth K., Bokor, Bohner, Deák, Nagy K., Szalka, D’urso, Tóth L., Horváth K., Nagy Z. Vezetőedző: Varga László.
Gsz.: Kovács K. (76’), Múcska (90’) ill. Debreceni (18’).
18. perc: Illés lövését még bravúrral védeni tudta Fadgyas, ám az ezután következő szögletből már eredményesek voltak. Boros fejelte vissza a labdát a hosszúról, amire Debreceni érkezett, ő pedig két lépésről a hálóba lőtt 0-1.
76. perc: Múcska adott egy remek indítást Kovács K.-nak, aki a tizenhatoson belül mellel maga elé vette, majd a kifutó kapus fölött a hálóba emelt 1-1
90. perc: Múcska elé pattant egy labda, amit állítás nélkül, tizennyolc méterről a kapuba bombázott
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.