A botrányos cikkek után Turi lemondott

Turi György

Turi György lemondott a Magyar Úszó Szövetségben (MÚSZ) betöltött szakmai alelnöki, elnökségi tagsági, valamint edzőbizottsági elnöki posztjáról. Nem érhette ez váratlanul a Magyar Úszó Szövetség elnökét. Turi döntését sebtében el is fogadta.  

A Kőbánya SC úszóedzője Wladár Sándornak, a MÚSZ elnökének küldött, és az MTI-hez is eljuttatott levelében döntését azzal indokolta, hogy a személyét érintő helyzet az elmúlt két hónapban tarthatatlanná vált, és már nemcsak róla van szó, hanem a magyar úszósport, a MÚSZ és a Kőbánya SC megítéléséről. 

A témával a Győri Új Szó is többször foglalkozott: Turiról több korábbi tanítványa úgy nyilatkozott a magyar sajtóban, hogy “lelki terrort” alkalmazott az edzések során és fizikailag is bántalmazta az úszókat. A MÚSZ elnöksége Turi korábbi edzői munkájának kivizsgálására november 11-én öttagú bizottság felállításáról döntött, a tréner pedig akkor, a vizsgálat lezárultáig önként felfüggesztette tevékenységét mint a MÚSZ szakmai alelnöke, illetve az edzőbizottság elnöke.  

Az edző csütörtöki bejelentésére Wladár Sándor azt írta: a Magyar Úszó Szövetség elfogadja Turi György lemondását a szakmai alelnöki pozícióról, valamint az edzőbizottság elnöki tisztéről. 

„Ahogy azt megválasztásom napján is ígértem: a magyar úszósportban nincs helye a bántalmazás bármely formájának – közölte a MÚSZ elnöke.  

Bár kétségtelen tény, hogy a Turi György vezette Kőbánya SC fantasztikus sikereket ért el a medencében az elmúlt években, sőt évtizedekben, az egykori versenyzők megnyilatkozásai komoly árnyat vetnek az eredményekre. Éppen ezért tartom az egyetlen elfogadható döntésnek, hogy – még a vizsgálóbizottság jelentését megelőzően – Turi György vállalta a felelősséget, és távozott a szövetség szakmai alelnöki pozíciójából. 


A bizottság ettől függetlenül folytatja a munkáját – jelezte Wladár Sándor. “Semmiképp sem akarjuk azt a látszatot kelteni, hogy bármit is a szőnyeg alá kívánunk söpörni. A bizottságtól nem csupán az aktuális ügy kivizsgálását várjuk, de olyan ajánlások megtételét is, amelyek még komolyabb garanciákat adnak a felelősök megtalálására, a fiatal sportolók védelmére, illetve, ami szintén nagyon fontos, az áldozatok megsegítésére is” – fogalmazott az elnök. 

Még aznap nyilvánosságra került Turi György levele is: A lelkiismeretem tiszta” – írta, hozzátéve: azon dolgozott az elmúlt 42 évben, hogy a rá bízott több ezer sportoló sikeres sportember, a magánéletében pedig boldog ember lehessen. Sikeressége bizonyítékaként a munkálkodása ideje alatt megszerzett, összesen 196 éremmel, amiből 104 felnőtt olimpián, világ-, illetve Európa-bajnokságon megszerzett medál. „Szerénytelenül hangzik, de igaz, hogy Európában biztosan nincs még egy úszóműhely, amely tartósan ennyi eredményt tudna felmutatni. Ehhez az edzőnek/edzőknek és a sportolóknak – számos dologról való lemondás mellett – hatalmas, időnként emberfeletti munkát kellett elvégezniük. Vannak olyan edzéselméleti és módszertani kérdések, nevelési elvek és módszerek, amelyek hosszabb-rövidebb időszakhoz kötődtek, de korukban nem kérdőjeleződtek meg, és vannak olyanok, amelyek ma már fel sem merülhetnek.” 

Turi azt írja, elképzelhető, hogy a korábban alkalmazott módszerek vitathatóak, de akkor ezek vezettek a sikerhez, ám mára megváltoztak, egyes módszereket pedig elvetettek. Különösen igaz ez a 2013 utáni időszakra, „amikor a körülmények változása a nevelési módszerekre nézve már a jogi környezet változását is magával hozta”. Ügyével kapcsolatban így fogalmaz: az „írástudók buzgalmából” előbb megszületett az ítélet, mint a vádirat, ezért lemond vezető tisztségeiről.  

Turi György a levélben bocsánatot kér mindazoktól, akiket akarva-akaratlanul az elmúlt évtizedekben megbántott. De rögtön ki is jelenti:  

Nem védekezhetek olyan, évtizedes múltú vádakkal szemben, amelyek vagy meg sem történtek, vagy nem úgy történtek meg, ahogy a sajtó hasábjain megjelentek, vagy a körülményekből kiragadva kapnak most, akár évtizedekkel később, visszamenőlegesen, már egy más korban értékelést.” 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?