Zöld a Mol és a ČEZ közös vállalatának

Budapest/Prága |

<p>Mol-ČEZ közös vállalat minden szükséges engedélyt megszerzett a releváns versenyhivataloktól, a felek a közös vállalatot a nyár folyamán megalapítják - közölte a magyar olajtársaság csütörtökön.</p>

Az Európai Bizottság még májusban, az ukrán, szerb és bosznia-hercegovinai hatóságok pedig júniusban jóváhagyták a közös vállalat alapítását.

A közlemény szerint a Mol és a ČEZ közötti stratégiai együttműködés a terveknek megfelelően folytatódik. A két vállalat még 2007 decemberében kötött stratégiai szövetséget.A közös vállalat - amelyben a feleknek 50-50 százalékos tőkerészesedésük van, továbbá egyenlő szavazati joggal és egyenlő befolyással bírnak a működési döntéseket illetően - gáztüzelésű erőmű beruházásokra fókuszál Közép- és Délkelet-Európa négy országában, beleértve Szlovákiát, Magyarországot, Horvátországot és Szlovéniát.
Az első nagyobb beruházás keretében a tervek szerint a Mol-csoport pozsonyi finomítójának területén, Szlovákiában és a százhalombattai finomítóban, Magyarországon építenek meg egy-egy kombinált ciklusú gázturbinás erőművet. A beépített teljesítmény mindkét helyszínen 800 Megawatt lesz. A két beruházás becsült várható értéke 1,4 milliárd euró. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?