Veszélyben az autóipar

Moszkva/Pozsony |

<div>Oroszország kész további importkorlátozásokat bevezetni, egyebek között akár gépjárművekre is, ha az Egyesült Államok és az EU újabb szankciókat léptet életbe ellene &ndash; tudta meg a Vedomoszty moszkvai napilap. A szankciók komoly érvágást jelentenének a szlovákiai autógyártóknak is, az előzetes hírek szerint azonban ezek rájuk nem vonatkoznának.</div><div>&nbsp;</div>

Szlovákia kivitelének tavaly a 4 százaléka irányult Oroszországba, miközben a legjelentősebb exportcikknek épp az autók számítanak – nyilatkozta Dana Vrabcová, a Postabank elemzője, aki szerint az autógyártók adják az Oroszországba irányuló kivitel negyedét. Tavaly 623 millió euró értékű, Szlovákiában gyártott gépkocsi talált gazdára az oroszoknál, ami azt jelenti, hogy 100 külföldön értékesített szlovák autóból nagyjából 6-ot vittek ki Oroszországba. Az idei év első felében egyébként az orosz piacon eladott személygépkocsik 27 százaléka importból származott, a tehergépkocsik esetében az arány 46, az autóbuszok esetében pedig 13 százalék volt. A Vedomoszty napilap tegnap közzétett értesülései szerint újabb szankciók bevezetése esetén Moszkva kész részleges, vagy teljes importtilalmat is elrendelni a gépjárművekre. A tilalom nem vonatkozna az Oroszországban közös vállalati formában tevékenykedő külföldi gyártókra. Korlátozó intézkedések bevezetésének lehetőségét vizsgálják emellett repülőgép-ipari, hajógyártó és autóipari vállalatok más termékeire is. Moszkva eddig az ellene szankciókat alkalmazó országok mezőgazdasági termékeire léptetett életbe behozatali tilalmat. Az importtilalom az Európai Uniót, az Egyesült Államokat, Kanadát, Ausztráliát és Norvégiát érinti. Hogyan érintenék az új szankciók Szlovákiát? Ha a tilalom valóban nem vonatkozna az Oroszországban közös vállalati formában tevékenykedő külföldi cégekre, a szlovákiai autógyártók fellélegezhetnének. Oroszországban jelen van a Ford, a Volkswagen, a Ford Renault, a Toyota és a Hyundai Motor is. A pozsonyi Volkswagent így egész biztosan nem érintenék a szankciók. Mivel a Hyundai oroszországi gyára közös a Kia autógyártóval, valószínűleg a zsolnai Kia is kiesne a tiltólistáról. Ám, ha erre mégsem kerülne sor, az súlyos érvágást jelentene a zsolnai cégnek, hiszen gyártása 20 százaléka Oroszországba irányul. Hasonló cipőben jár a nagyszombati Peugeot is, amelynek szintén van üzeme az oroszoknál. A gépjárművek importkorlátozása valószínűleg a helyi lakosságot kevésbé érintené érzékenyen, hiszen az idei évben az új autók értékesítése komoly mélyrepülést mutatott Oroszországban. Az Európában legkedveltebb márkák közül az Opel 25, a Volkswagen 32 százalékot esett vissza, míg a Ford 52 százalékkal kevesebb kocsit tudott eladni Oroszországban. Más kérdés, hogy a helyben gyártott modellek sem keltek el a korábban megszokott mennyiségben, hiszen a Lada 25, a Kia 11, a Renault pedig 16%-kal kevesebb autót adott el júliusban az egy évvel korábbi számokkal összevetve. (MTI, TASR, mi) 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?