Újrarajzolják a városok arculatát

Pozsony/Budapest. Térségünkben rendkívül dinamikus ütemben valósulnak meg ingatlanfejlesztések. Elég csak Pozsonyra gondolni, ahol a Duna partja rövidesen végre beépül. A legnagyobb beruházók komplett városnegyedeket húznak fel, esetenként újraírva fogyasztói, munkavállalói szokásainkat. Az ilyen nagy léptékekben gondolkodó társaság egyike a nálunk is agilis TriGránit.

A J&T Real Estate társaság elemzése szerint Pozsonyban 2006-ban 1,2 millió négyzetméternyi irodaterület állt rendelkezésre, ami 210 ezer négyzetméterrel több, mint egy évvel korábban. Budapesten idén közel 510 ezer négyzetméternyi kereskedelmi ingatlant adnak át, ennek dacára egyik fővárosban sincsen hiány bérlőkben.

Vajon hogyan látja térségünk piacát a „város a városban” kategóriába tartozó negyedeket építő, épületkomplexumokat nagy sebességgel megvalósító TriGránit ingatlanfejlesztő? Varga Lóránt, a 11 országban beruházó társaság második embere a cég profilját, stratégiáját a következőképpen fogalmazta meg: „Mi nem egy-egy épületet húzunk fel, hanem komplex épületegyütteseket. Fő csapásirányunk a nagylélegzetű bevásárló központok, a legmagasabb nívót képviselő irodaházak megvalósítása, ám esetenként lakóparkok, sportcsarnokok, szállodák kivitelezésétől sem riadunk vissza.” A magyar gyökerű TriGránit 2000-ben Pozsony első nyugati színvonalú bevásárló és szórakozó központját valósította meg (Polus City Center), azóta tőszomszédságában két csúcsszínvonalú irodaházat adtak át, napjainkban pedig Pozsony-Újvárosban Lakeside Park néven egy 90 ezer négyzetméter összterületű további irodaházat építenek. A cég további beruházásokat fontolgat nálunk.

Jelenleg elsősorban régiónkban, valamint a Balkánon és Oroszországban kecsegtetnek vonzó ingatlanfejlesztések. Nem véletlen, hogy a 10 éve piacon lévő, eddig 1,6 milliárd eurót beruházott TriGránit is ezekre a területekre fókuszál – például Ljubljanában, Zágrábban, Bukarestben és Krasznodarban körvonalazódnak komoly projektumaik. Másrészt a jelzett térségben az építkezések ellenére viharosan nőnek az ingatlanárak. Amíg nálunk 8-10 év leforgása alatt értük el a nyugat-európaihoz közelítő árszintet, addig például Bulgáriában vagy Romániában alig 3 év alatt. A felvázolt trendre a legjobb példa Bukarest esete, ahol Hans-Joerg Schmidt, a Raiffeisen Banca pentru Locuinte lakás-takarékpénztár értékesítési igazgatója szerint az átlagos négyzetméterenkénti lakásár a 3 évvel ezelőtti 600-700 euróról mára 1200-1300 euróra ugrott, a belvárosi nívós ingatlanok ára pedig már a négyzetméterenkénti 2000 eurót is ostromolja.

Visszatérve a magyar fejlesztési tervekre, a budapesti irodapiacon új helyszínek is formálódnak: a T-tengelynek is nevezett külső körúton több jelentősebb projekt is épült vagy készülőben van, így például a Népliget Center, a Könyves Kálmán Irodaház, vagy a Bernheim és a Skanska épületei. Ehhez a tengelyhez tartozik a Millennium Városközpont és a Duna City is. Ezek közül a TriGránit nevéhez a Millennium Városközpont fűződik, a maga 356 ezer négyzetméternyi összterületével. Az 1 milliárd eurós ráfordítás eredményeként épülő, a Dunára néző ún. intelligens irodaházak új életet lehelnek a IX. kerületbe. Ilyen léptékű városfejlesztés talán csak London Temze-parti új negyedéhez, a Canary Wharfhoz hasonlítható. A még 5-6 éven át tartó nagyberuházás kulturális dimenzióját a szomszédos Nemzeti Színház és a Művészetek Palotája adja meg – mindkettő a TriGránit keze munkáját dicséri. A városrehabilitáció másik szép példája pedig a 8. éve üzemelő WestEnd City Center. Walch Ottó, az üzletközpont egyik vezetője kiemelte, az évente 20 millió ember által felkeresett, 2 hektáros tetőkerttel, szállodával felvértezett városközpont az International Herald Tribune legutóbbi értékelése szerint Kelet-Közép-Európa legszínvonalasabb bevásárló és szórakozó központja. Az ilyen volumenű, nem csupán a TriGránit, a HB Reavis, a Ballymore Properties társaságok nevéhez köthető beruházások újrarajzolják városaink arculatát, tehermentesítve a történelmi városmagokat és helyet adva a szolgáltatások széles körének. (shz, me)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?