<p>Az elmúlt hónapokban erőre kaptak a tőkepiacok. A tőzsdeárfolyamok az egész világon, így Közép-Európában is, emelkednek. Hogy ennek mi az oka, arról megoszlanak a vélemények.</p>
Újra erőre kaptak a nemzetközi tőkepiacok
Egyesek már látni vélik a válság végét, mások szerint a mostani növekedés csak spekulatív jellegű. A jegybankok korábban hatalmas mennyiségű pénzt pumpáltak a gazdaságba, és ez most a helyét keresi. Jelenlegnemcsak a tőzsdeindexek emelkednek, hanem a három, még nemzeti valutát használó visegrádi ország fizetőeszközei is. Közülük is kiemelkedik a forint. Ennek az erősödésnek van racionális oka. Magyarország az utóbbi hónapokban összekapta magát. Ha a gazdasági visszaesés terén csodákat nem is tud tenni, az államháztartás esetében látható eredményeket ért el. Míg sok ország, köztük Franciaország vagy Szlovákia, az eladósodás irányába indult el, Magyarország összehúzta a nadrágszíjat. Az eredmények meglátszanak. Elsőként lett újra hitelképes a világpiacon, így nem csak az olyan nemzetközi intézményekhez fordulhat segítségért, mint a Világbank. Egy hete hétfőn jelentős, egyszázalékos kamatcsökkentést hajtott végre a központi bank. A kamat persze még így is nyolc és félszer magasabb, mint az eurózónában. A pozitív folyamatokból az itthoni kisbefektetők is részesülhetnek. Közvetlenül forintot vásárolni nem érdemes, a legjobb megoldás a forintba és a többi közép-európai devizába fektető kötvényalapok jegyeinek a vásárlása lehet. Ezek hozamán érvényesül mind a forint iránti növekvő kereslet, mind az előre látható további kamatcsökkentés. Hogy meddig tart a pozitív trend, nem lehet megmondani. Közép-Európa gazdaságai továbbra is lejtőn vannak. Magyarország egyelőre csak a fiskális politika terén ért el eredményeket. A közeljövőben, az év végéig, még további kamatcsökkentések várhatók, viszont 2010-ben, a választások közeledtével nőnek a kockázatok. A mostani emelkedésben a világpiaci események is jelentősen közrejátszanak. Mivel még mindig tart a válság, bármikor negatívra fordulhat a hangulat, most viszont pár hónapon át a forinton keresztül újra részt lehet venni a konvergenciajátékban. (Horbulák Zsolt)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.