Újra dotálhatják a napkollektorok vásárlását

Pozsony |

<p>A gazdasági tárca újra bevezetné a napkollektorokra és biomassza kazánokra nyújtott állami támogatásokat. Ha az elképzelései valóra válnak, a lakosság jövőre ezekhez újra kedvezményes áron juthatna hozzá.</p>

 

„A napkollektorokra és biomassza kazánokra nyújtott dotációk újbóli bevezetését jelenleg az akadályozza, hogy ezzel sem az idei, sem pedig a 2013-ra és 2014-re tervezett állami költségvetés nem számol” – nyilatkozta Stanislav Jurikovič, a gazdasági tárca szóvivője, aki szerint azonban a minisztérium mindent megtesz annak érdekében, hogy a jövő évi költségvetés kidolgozásánál erre a célra is különítsenek el pénzt. A dotációkat még az első Fico-kormány idején, 2009-ben vezették be, amire akkor 8 millió eurót különítettek el. Ebből az összegből az elmúlt év végéig 6,5 millió eurót használtak fel, ám a beérkezett kérvények meghaladják a tárca lehetőségeit.

A támogatás iránti hatalmas érdeklődés érthető, hiszen a napkollektoroknak köszönhetően jelentős összeg takarítható meg. Milán Novák, a napkollektorokat gyártó garamszentkereszti Thermo/Solar társaság igazgatója szerint a villanyáramon ezeknek köszönhetően évente 300 eurós megtakarítás érhető el, vagyis 30 év alatt – a villanyáram 3–5%-os drágulása mellett – akár 14–20 ezer euróval is sikerülhet csökkenteni a kiadásokat. Egy hárompaneles, 300 literes vízmelegítővel felszerelt szoláris berendezés tavaly, a felszereléssel együtt nagyjából 3900 euróba került, az állami dotációnak köszönhetően azonban ezt az összeget 1100 euróval sikerült csökkenteni. Az államilag dotált napkollektorokba fektetett összeg így nagyjából kilenc év alatt térül meg, miközben az élettartamuk minimum 30 év. Egy minőségi napkollektor egy 4–5 tagú család melegvíz előállításához szükséges éves energiafogyasztásának a 70%-át is fedezheti.

A családi házakra szerelt napkollektorok esetében 8 négyzetméteres alapterületig a szaktárca által folyósított vissza nem térítendő támogatás négyzetméterenként 200 euró volt. Korábban lehetőség volt arra, hogy ha ennél nagyobb kollektort szereltek fel a családi házra, a nyolc négyzetméteren felüli területre minden további négyzetméterért plusz 50 eurót kérhettek az államtól, később azonban úgy döntöttek, hogy a családi házak esetében legfeljebb 8 négyzetméterig nyújtanak támogatást. A társasházak esetében az állam minden négyzetméterre 100 eurós támogatást nyújtott, azzal a megkötéssel, hogy minden egyes lakásra legfeljebb 3 négyzetméternyi alapterületű kollektor juthatott. A családi házakban lakók a biomassza tüzelésű kazánok vételárának 30%-át kérhették az államtól, az egy kazánra nyújtott dotáció azonban nem haladhatta meg az 1000 eurót. A családi házak tulajdonosai a napkollektorokra és a biomassza tüzelésű kazánokra is igényelhettek támogatást, a társasházak esetében csak a napkollektorokat dotálta az állam. (mi, SITA)

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?