Újra bővít a Slovnaft

Pozsony |

<p>A Slovnaft tegnap átadta a kis sűrűségű polietilén (LDPE) gyártására szolgáló új üzemegységét, amely az elmúlt csaknem 20 év legnagyobb beruházásának számít a pozsonyi kőolaj-finomító számára. A teljes költségek meghaladták a 300 millió eurót.</p>

A tegnapi hivatalos átadást az új üzem november végéig még tesztüzemmódban működik, a valódi gyártás beindítását a jövő év elejére tervezik. Ezt követően a kis sűrűségű polietilén gyártása a Slovnaftban 40 ezer tonnával, évi 220 ezer tonnára nő. Ennek nagyjából a 80 százalékát a külföldi piacokon értékesítik majd, miközben a szomszédos országokon – Csehországon, Lengyelországon, Magyarországon és Ausztrián – kívül a rendkívül igényes német, francia és olasz megrendelőknek is szállítanak. „Az új üzemegység javítja a versenyképességünket, és lehetővé teszi a terjeszkedést az új piacokon, biztosítva a stabilitást cégünk és az alkalmazottaink számára” – nyilatkozta Világi Oszkár, a Slovnaft vezérigazgatója és igazgatótanácsi elnöke. Javul a minőség A Slovnaft üzemében új típusú, jobb minőségű polietilént gyártanak majd, amely minimális szennyezőanyagot termel, vagyis jóval kisebb terhet ró a környezetre. A polietilén granulátumból a felvevő cégek a termékek széles skáláját, csomagolóanyagokat, játékokat, szigetelőanyagokat állíthatnak elő, de elengedhetetlen alapanyagnak számít az építőiparban és az autógyártásban is. A 2. legnagyobb beruházó A Slovnaft már eddig is Szlovákia egyik legnagyobb beruházójának számított. A Trend gazdasági hetilap által összeállított toplista szerint 2014-ben az ország második legnagyobb beruházója volt. Az elmúlt tíz évben évente átlagosan 130 millió eurót ruháztak be, miközben az elmúlt három évre együttesen 500 millió eurós beruházás jutott. A Slovnaft az idei első fél évben 2,94 millió tonna kőolajat dolgozott fel, ami 24 százalékkal több, mint a múlt év azonos időszakában. Az első fél évben jelentős mértékben, éves szinten 37 százalékkal nőtt a polimer termékek előállítása is, a legyártott termékek mennyisége elérte a 203 ezer tonnát. A Slovnaftnak az első fél évben éves szinten 15 százalékkal, 2,85 millió tonnára sikerült növelnie olajipari termékeinek értékesítéseit. Ennek a mennyiségnek a háromnegyede az exportpiacokon talált vevőre. (vlv)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?