Új védjegy a hazai termékeken

Pozsony |

<p>&bdquo;Szlovák élelmiszer &ndash; minőségi és ellenőrzött&rdquo; &ndash; ez a szöveg szerepel majd aranyszínű mezőben a nemzeti színekkel keretezett matricán, amelynek a közepében az adott termék szimbóluma látható.&nbsp;</p>

Egyelőre tizenegy fajta – feldolgozatlan és egy alapanyagból álló – terméken helyezhetik el a védjegyet. Ezek közé tartozik a sertés-, a kecske-, a bárány-, a marha- és a baromfihús, a hal, a gyümölcsök, a zöldségek, a burgonya, a méz és a tojás. Sok a védjegySzlovákiában jelenleg hatalmas káosz uralkodik a védjegyekkel kapcsolatban, hiszen manapság ilyeneket a szakmai szervezetek is kiadhatnak, sok esetben így egyszerű marketingfogásról van szó – állítja Ľubomír Jahnátek földművelésügyi miniszter. A most bevezetett védjegy elnyeréséhez ezzel szemben feltételnek számít az élelmiszer-felügyelet ellenőrzése, a vásárlók ennek köszönhetően biztosak lehetnek benne, hogy az adott termék valóban szlovákiai. Ha valamelyik termelő visszaélne a védjeggyel, és azt jogosulatlanul használná, akár 500 ezer eurós büntetést is kaphat. Hogy a szlovákiai üzletekben található élelmiszerekkel nincs minden rendben, azt a szlovák élelmiszer-felügyelet legújabb jelentése is alátámasztja. A felügyelet munkatársai az idei második negyedévben több mint 13 ezer ellenőrzést hajtottak végre az üzletekben, miközben a kiszállások 11,53 százalékánál találtak valamilyen hiányosságot.Jahnátek ezzel kapcsolatban elismerte, hogy a szigorított ellenőrzések 2012-es bevezetése óta ezt a mutatót alig sikerült csökkenteniük: három év alatt nem egész 3 százalékkal esett vissza a hiányosságot feltáró ellenőrzések aránya. Továbbra is a munkaidőn kívüli ellenőrzéseknél tárják fel a legtöbb hiányosságot. A zárás utáni órákban elvégzett ellenőrzések közül majd minden másodiknál találtak hibát. „Jó hír azonban, hogy ezek aránya az elmúlt három évben csaknem 10 százalékkal csökkent” – nyilatkozta a szaktárca vezetője. Hanyag Billa és JednotaAz üzletláncok közül ezúttal a Diligentia és a Billa üzleteiben tárták fel a legtöbb hibát, az előbbiben az ellenőrzések csaknem 22, az utóbbiban a 17,5 százalékánál nem volt minden rendben. A sorban a Nitra-zdroj és a CBA következik, mindkettő 16 százalék körüli hibaaránnyal. Jahnátek szerint az elmúlt három évben a legnagyobb előrelépést a Metro érte el, amely az ellenőrzések során feltárt hibák arányát 16,9-ről a jelenlegi 4,6 százalékra csökkentette. A legkisebb javulást ezzel szemben a Coop Jednota és a Billa üzleteiben regisztrálták. „Ez a két üzletlánc hanyagolta el legjobban a vásárlókkal szemben vállalt házi feladatát” – tette hozzá a tárcavezető, aki szerint az ellenőröknek már nem a hibás termékjelölés, hanem az egészségügyi normák betartása okozza a legtöbb gondot. „Egész egyszerűen fogalmazva: az üzletekben rendetlenség van” – állítja Jahnátek. (vlv, SITA)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?