Új üzletlánc a láthatáron

Pozsony. Az elkövetkező idő-szakban az élelmiszerárak csökkenéséhez egy új német áruházlánc, a Lidl is hozzájárulhat. Ez az eddigi tervek szerint idén májusban nyitja meg 20-30 üzletét Szlovákia szerte. Sajtóértesülések szerint azonban jövőre már 50 üzlettel lesznek jelen az országban.

Pozsony. Az elkövetkező idő-szakban az élelmiszerárak csökkenéséhez egy új német áruházlánc, a Lidl is hozzájárulhat. Ez az eddigi tervek szerint idén májusban nyitja meg 20-30 üzletét Szlovákia szerte. Sajtóértesülések szerint azonban jövőre már 50 üzlettel lesznek jelen az országban. Üzleteik alapterülete 1000-1400 négyzetméter között mozog majd. Idén két hullámban, májusban és novemberben nyitják meg egyes üzleteiket. Központi raktáruk Nemšován lesz. Ezúttal nemcsak a nagyobb városok számíthatnak az üzletlánc megjelenésére, az ígéretek szerint az 5 ezer főnél népesebb községek is számíthatnak a megjelenésükre. Szlovákiában összesen 185 ilyen község van. A Lidl világviszonylatban az olcsóságáról ismert az üzletláncok között. Tavaly Csehországban nyitotta meg első üzleteit, és áraival rögtön a legolcsóbb üzletlánc hírét vívta ki magának. Mindezt annak köszönheti, hogy az árut közvetlenül a palettákról árulja, többnyire a dobozok ki sincsenek csomagolva. Spórolnak az alkalmazottakon is, egy-egy ilyen üzletben többnyire csak 10 alkalmazott lesz. Ennek folyományaként a Lidl által előzetesen jelzett bérek nem lesznek túl vonzóak, hiszen a képzett elárusítók helyett inkább árukirakodó munkásokra tart majd igényt. Németországban például annyira levitték az árakat, hogy a versenyhivatal egyenesen nyomást gyakorolt rájuk, hogy drágítsanak. Az olcsóság annak is köszönhető, hogy a Lidl nagyban vásárol, és a választék többnyire elég silány. Világszerte több botrány is fűződik a nevükhöz. Csehországban például hamis kakaót árultak, amelyben 100 százalék helyett csak 30 százalék kakaópor volt. Nagy-Britanniában pedig káros anyagokat tartalmazó vörösbort hozott forgalomba. (s)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?