Pozsony. A Szlovák Gázművek az elkövetkező egy évben fokozatosan egy teljesen új számlázási módszerre tér át, az elkövetkező pár hónapban így újra számíthatunk arra, hogy a vállalat megküldi számunkra a befizetett többletről vagy a hiányról szóló számlát.
Új számlázási mód a gázműveknél
Kísérleti jelleggel az új rendszert először a Fülek környéki 14 faluban vezetik be. Ezekben a községekben a fogyasztók a számlát augusztus elején vehetik át a 2004 áprilisa és júniusa közötti időszakért. A következő számlát már a 2004 júliusa és augusztusa közötti időszakra kapják meg. A jövőben a fogyasztás leolvasását csak a társaság alkalmazottai fogják végezni. Mivel nem lesz szükség tömeges leolvasásra, nem vesznek fel brigádmunkásokat sem erre a célra. Hogy kiszűrjék a csalókat, a gázművek alkalmazottainak, kérésünkre, fel kell mutatniuk a pecsétes igazolványukat, amelyen fel van tüntetve az alkalmazott neve. Ha a leolvasás idejében nem leszünk otthon, akkor a fogyasztómérő állását írásban vagy telefonon is megküldhetjük a társaságnak. Az összes ügyfél fogyasztását egyszerre már csak akkor fogják leolvasni, ha változtatják a gáz árát. Erre előzetes becslések szerint legközelebb a jövő év januárjában kerül sor, amikor 2,2%-kal drágulhat a gáz, 2006 januárjában az áremelés 1,3%-os lehet. Valószínűleg azonban nem ez lesz a számleolvasás módszerének az utolsó változtatása. A társaság szakemberei már most gondolkodnak azon, hogy a jövőben a fogyasztók saját maguk olvassák le a fogyasztást. Hasonló módszert legutóbb a Nyugat-szlovákiai Áramszolgáltató vezetett be. Ez a fogyasztóknak felajánlotta az úgynevezett feltételezett fogyasztást. Ha ezzel a fogyasztó nem ért egyet, akkor írásban értesítheti a társaságot. Hogy megelőzzék a visszaéléseket, a társaság időről-időre ellenőrzi a fogyasztásmérők valós állását. (mi, p)
A Szlovák Gázművek ügyfélszolgálati irodái
Város Postacím Telefonszám
Pozsony Votrubova 1, 825 17 Bratislava 26 02/5868 3491-4
Galánta Šafárikova 341/4, 924 01 Galanta 031/702 0658
Dunaszerdahely Kukučínova 459, 929 01 Dunajská Streda 031/552 0045 – 7
Komárom Mederčská 81, 945 01 Komárno 035/791 2214
Nyitra Piesková 32, 950 54 Nitra 037/691 2281-3
Érsekújvár Gúgska 130, 940 01 Nové Zámky 035 / 643 0338-9
Léva SNP 34, 934 01 Levice 036/631 6791
Párkány egyelőre Érsekújvár intézi 035/643 0338-9
Nagykürtös Železničná 183, 990 01 Veľký Krtíš 047/483 1765
Losonc Železničná č.44, 984 01 Lučenec 1 047/432 7736
Rimaszombat SNP 606 /11, 979 01 Rimavská Sobota 047/562 1085
Szepsi Hviezdoslavova 13, 045 01 Moldava nad Bodvou 055/4898 394
Rozsnyó Šafárikova 20, 048 01 Rožňava 058/788 1744-6
Kassa Kováčska 10, 040 01 Košice 1 055/728 7178-80
Királyhelmec Mierová 2461/20, 077 01 Kráľovský Chlmec 056/632 3790
Tőketerebes Gorkého 42, 075 01 Trebišov 056/672 7030
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.