Budapest. A szlovákiai vállalkozóknak az ország európai uniós csatlakozása után lehetőségük lesz arra, hogy az uniós államokban közbeszerzési pályázatokon vegyenek részt. Ez főként a határvidéken vállalkozóknak jelenthet új munkalehetőséget.
Új munkalehetőségek a határvidéken
A magyar Igazságügyi Minisztérium már elkészítette az Európai Unió irányelvei és az unió bírósága jogértelmezését is figyelembe vevő új magyar közbeszerzési törvény normaszövegét. A több, mint 400 paragrafust tartalmazó testes joganyag 2004. május 1-jéig hatályba lép. Az állami szervek és az önkormányzatok vásárlásait, építési beruházásait eddig is törvény szabályozta. Jelenleg árubeszerzésnél 20 millió, szolgáltatás vásárlásnál 10 millió, építési munkáknál 40 millió forint érték felett kötelező nyílt, meghívásos illetve tárgyalásos rendszerű közbeszerzési tendert kiírni. Az unióban árubeszerzésnél és szolgáltatásnál 200 000 euró, építésnél 5 millió euró feletti értéknél húzták meg azt a határt, ami felett a brüsszeli bizottság irányelveit kötelező a közbeszerzéseknél alkalmazni. (A tagállamok jogszabályai akkor alkalmazhatóak, ha a nemzeti jogszabályok ennél alacsonyabban húzzák meg a határvonalakat.) A készülő magyar jogszabály emeli az értékhatárokat, ugyanakkor azt is megfogalmazza, hogy az átláthatóság, az egyenlő elbánás, a verseny tisztasága alapelveinek az értékhatárt el nem érő beszerzéseknél is érvényesülnie kell. Mellesleg egy Sátoraljaújhely nagyságrendű városban már az iskolákba történő ételszállítás is eléri a közbeszerzési értékhatárt. A készülő magyar norma értelmében a meghívásos eljárásoknál legalább öt céggel kell érdemben felvenni a kapcsolatot. Az eljárások minden lépését a kiíróknak dokumentálni kell. Csak olyan szempontok szerint végezhetik el az ajánlatok értékelését, melyekről a pályázatokat benyújtók mindegyike igazoltan tudott.
A vállalkozók elé táruló lehetőségek óriásiak, hiszen egyre több önkormányzat bizonyos szociális, városüzemeltetése, vagyonkezelési feladatát nonprofit vállalkozások létrehozásával mintegy „kiszervezte” a polgármesteri hivatalának szorosan vett feladatköréből. Nemrégiben az unió bírósága elé került egy olyan görögországi ügy, ahol az volt a kérdés: köthet-e 15 évre szóló szolgáltatási szerződést közbeszerzési eljárás nélkül egy olyan cég, amelyben 32%-os tulajdonrésszel bír az adott, vele szerződő önkormányzat? A bíróság elmarasztalta a görög államot, mivel az adott társaság tulajdonrészéből 68%-ot birtoklók a verseny kiiktatásával előnyhöz jutottak. A verseny ilyen értelemben csak akkor korlátozható, ha az önkormányzat közigazgatási területén az általa létrehozott, 100%-osan tulajdonában álló céggel végezteti el például a szennyvíztisztítást.
Az unióban jelenleg a „külföldi” ajánlattevők aránya 12% körül van.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.