Túl sok a központi megszorítás

A kiviteli korlátozás révén 50 millió koronával károsítottak meg minketA szerző felvételeAz okokról kérdeztük Papp Istvánt, a nyárasdi szövetkezet és a Dunaszerdahelyi Regionális Agrárkamara elnökét.A Dunaszerdahelyi járás egykor élenjáró mezőgazdasági régió volt. Bár ma is itt termelik meg Szlovákia gabonakészletének mintegy tíz százalékát, az országos sertéshússzükséglet 9-12 százalékát, a gazdasági eredményeket tekintve a járás jelentősen rontott pozícióján.

A probléma bizonyos értelemben azért van, mert a dotációkat hektárra, nem pedig a termelésre nyújtják. Váltig azt állítom, hogy nem kellenének a hektárra fizetendő dotációk, ha normális árat kapnánk terményeinkért. Jelenleg a főbb termények felvásárlási árát központilag korlátozzák. Például a tejnek a környező országokhoz viszonyítva nálunk a legalacsonyabb felvásárlási ára, literenként két koronával is kevesebb, mint például Csehországban vagy Magyarországon. Nézetem szerint az intenzívebb járásokban gazdálkodókon csak az segíthet, ha az árujukért megkapják a tényleges értéket, amely a termelési költségeken túl enyhe nyereséget is tartalmaz.

Csakhogy a dunaszerdahelyi régió a szomszédos, szintén jelentős mezőgazdasági tevékenységet folytató járásokhoz viszonyítva is gyengén teljesített. A megtorpant transzformáció az oka ennek, vagy valami más ?

A hatályos törvények szerinti transzformáció végbement. Vagy úgy gondolja, az a transzformáció, ami például a Galántai vagy a Komáromi járásban végbement, hogy a sok szövetkezetből maradt néhány, a többi kft.-kre, rt.-kre változtatta nevét, a felvett bankhiteleket pedig a bankok nyakába varrta? A Komáromi járásban 42 szövetkezet volt, jelenleg 18 maradt, a galántaiban már csak 6 működik. A Dunaszerdahelyi járásban a 28 szövetkezetből 18 maradt. Ezek pedig rendre törlesztik a több mint fél milliárd koronát kitevő régi hiteleket. Nem állítom, hogy nálunk nem voltak olyan cégek, amelyek úgy rázták le magukról a terhet, hogy csődbe vitték a szövetkezetet, de nem ez volt a jellemző. A másik nagyon komoly ok, amely magyarázat lehet arra, miért nem tartozunk az élvonalba, az éppen abból adódik, hogy országos viszonylatban mi gyártjuk a legtöbb növénytermesztési és állattenyésztési terméket, nekünk volt a legnagyobb pénzügyi forgalmunk a feldolgozókkal, amelyek többsége – a cukorgyáron kívül – ilyen-olyan módon és okoknál fogva padlóra került. A járás mezőgazdasági termelőinek 80 millió koronájuk maradt például a Dumas húsfeldolgozóban, valószínűleg soha nem látjuk már viszont azt a 70 millió koronát sem, amely a nagymegyeri tejfeldolgozóban ragadt. A ZHZ baromfi-feldolgozó megközelítőleg 50 millió koronával károsította meg a régió termelőit, de folytathatnám a felsorolást a dunaszerdahelyi konzervgyárral, amely már ki tudja, hányadik átszervezésen megy keresztül, vagy a nagymagyari Varia-Progres társasággal, amely talán 160 milliót „úsztatott el”, ebből a dotációk vagy 40 milliót tettek ki. A termelőnek és a feldolgozónak szoros kapcsolatban kellene lenniük. Véleményem szerint az lenne a legegészségesebb, ha a termelők rendelkeznének bizonyos részesedéssel a feldolgozó vállalatokban. A privatizációs törvény azonban kizárta a szövetkezeteket a magánosításból. Értsem ezt úgy, hogy a korábbi kintlévőségek terhét nyögi még mindig a térség?

Elsősorban a régi bankhitelek, másodsorban a szándékosan vagy nem szándékosan tönkretett feldolgozóknál ragadt pénzek sújtják a régió termelőit, harmadsorban pedig a központilag korlátozott árakat. Mondok egy újabb példát: tavaly 89 ezer tonna kukoricát termeltünk járásunkban, tehát kétszer annyit, amennyit mi felhasználunk. A szakminisztérium adminisztratív intézkedéssel betiltotta a kivitelt. A szárazság, illetve az alacsony gabonatermés miatt?

Igen. Ha ősszel kivihettük volna a kukoricát Csehországba, ahová évek óta szállítottunk, tonnánként 4500 koronát kaptunk volna érte. Ám a minisztérium betiltotta az exportot. Ennek következtében annyi kukorica halmozódott fel az országban, hogy terményünket 3500 koronáért sem tudjuk értékesíteni. A kiviteli korlátozással 50 millió koronával károsítottak meg minket. Ötvenezer tonna kenyérgabonánál további 25 millió korona mínuszt jelentett számunkra az, hogy a búza sikértartalma tavaly nem érte el a kívánt szintet. Hiába volt meg az esési szám, a fajsúly vagy más mutató, a malmok a helyzetet kihasználva csak 3800-4000 koronáért vették át tőlünk a búzát. Bár a hozamok nem voltak alacsonyak – a szemeseknél 5,1 tonnás átlagot értünk el, a búzánál 4,5 tonnát, az árpát 4,19 tonnát, a kukoricánál 6,12 tonnát –, ugyanakkor járási viszonylatban ezzel nem lehetünk elégedettek. A napokban a szakminisztérium egyik illetékese az egyik napilapban úgy vélekedett, hogy már a Csallóköz sem a régi, vannak olyan évek, amikor a gabonahozamok az északi járásokban magasabbak, mint a déli régióban...

Ez mind azért is van, mert nincs pénz arra, hogy kellő mennyiségű műtrágyát, növényvédő szert stb. használjunk. Azok a vállalatok, amelyek rendelkeztek a kellő pénzforrással, jobb eredményeket értek el. Például a mi szövetkezetünk 5 tonna feletti árpa- és búzahozamot ért el, kukoricából pedig majdnem 9 tonnát takarítottunk be hektáronként. A gyengébb gazdasági eredmények kapcsán azt is el kell mondani, hogy járásunkban öntözés nélkül nem lehet termelni. Ugyanakkor egy köbméter víz növényekhez való kijuttatása 6 koronát meghaladó költséget jelent a termelőnek. Az állam csak a vízért, amelyet ha nem használnák fel, elfolyik a Dunán, köbméterenként két koronát számláz. De ettől a víz még nem jut el a terményig. Az állam dotációként csak 1,40 koronát ad vissza. A maradék összeg is sok termelőnek olyan magas, hogy azt képtelenek vállalni. Korántsem biztos ugyanis, hogy a többlethozamok a jelenlegi központi árkorlátozások mellett, amelyekről beszéltem, behoznák az öntözés miatt keletkezett többletköltségeket. Ez a válasz arra, hogy termelőink miért nem öntöznek. De öntözhetnek akármennyit, ha nem műtrágyáztak, mert nincs rá pénzük.