Túl sok a fehérgalléros fosztogató

Pozsony. A PricewaterhouseCoopers nemzetközi tanácsadó cég először térképezte fel Szlovákiában a gazdasági bűnözés arányait. Tegnap ismertetett adataiból kiderül: a cégek közel egyharmadát megkárosították az elmúlt két évben.

A férfiak követik el az anyagi kárt okozó bűntettek 86 százalékát. Sokkal gyakoribb a vállalatokon belüli bűnözés, mint ahogy azt a cégek gondolják. SITA-felvéteA PricewaterhouseCoopers nemzetközi tanácsadó és könyvvizsgáló társaság a világ 40 országára kiterjedő, 5400 társaságot feltérképező vizsgálatából kiderült: az utóbbi két évben az érintett cégek 43 százalékában regisztráltak gazdasági jellegű bűn?cselekményt. Szlovákiát első alkalommal vizsgálták meg, az itteni mutatók valamivel kedvezőbbek. Jan Vylita, a PricewaterhouseCoopers regionális vezetője tegnap ismertette a ránk vonatkozó mutatókat. Eszerint nálunk a vizsgált időszakban a társaságok 32 százalékában észleltek bűncselek?ményt, az általuk okozott kár átlagos nagysága eléri a 127 ezer dollárt, ami egybevetve a 2,4 millió dolláros világátlaggal, nem tűnik túl soknak. Jan Vylita viszont hozzátette: a közép-európai vagy a világátlagnál kedvezőbb szlovák mutatók annak is köszönhetők, hogy nálunk először térképezték fel a helyzetet, ezért az erről a témáról nyilatkozók „szégyen?lősebbek” lehetnek, másrészt nálunk a bűnesetek nagy részére esetleg nem derül fény. Figyelmeztető jelnek számít, hogy a vállalatok ugyan azt hiszik, jó a belső ellenőrzésük, működik a kontroll, mégis a bűnesetek 67 százalékára csupán véletlenül derül fény. Nálunk a törvénybe ütköző lépést elkövetőknek egyenesen 44 százaléka közölte, az elégtelen belső ellenőrzés csábította a bűnre. Leginkább a kiskereskedelemben és a biztosítási ágazatban tevékenykedő cégek vannak kitéve a megkárosítás veszélyének.

A leggyakoribb bűnügynek a hűtlen vagyonkezelés számít, ezt követi a korrupció. A felmérésbe bevont szlovákiai cégek 36 százaléka egyenesen úgy nyilatkozott, hogy csupán azért maradt le valamilyen megrendelésről, üzletkötéstől, mert nem korrumpálta a másik felet. A másik érdekes felismerés, hogy nálunk, ha fény derül a gazdasági bűncselekményre, akkor csupán az esetek 9 százalékában kapja vissza az érintett cég a tulajdonát, pénzét, miközben ez a mutató Csehországban 31 százalék, világátlagban pedig 28 százalék. A szlovákiai jelentős eltérésnek az lehet az oka, hogy a társaságok a legtöbb esetben nem kötnek biztosítást, esetleg akadozik a kintlévőség behajtása.

Vajon kik követik el a cégen belüli bűncselekményeket? Szlovákiában leginkább az alacsony besorolású vagy meghatározott időre munkát végzők a ludasok, rájuk esik a napvilágot látott bűnesetek 35 százaléka. A középvezetők bűnrészessége 8 százalék, viszont meglepően magas a csúcsvezetők által elkövetett bűncselekmények aránya – konkrétan 28 százalék (a világátlag 38 százalék), ráadásul többnyire ők okozzák a legnagyobb vagyoni kárt. Szomorú jelenség, de tény: a szlovákiai cégeknél törvénybe ütköző cselekedetet elkövetők 63 százaléka felsőfokú végzettséggel rendelkezik. Ilyen szemszögből nézve furcsa, hogy a vétkezők egyharmada állítólag nem tudta, jogsértő magatartást követett. A felderített esetek 50 százalékában a károsult vállalat büntető feljelentést tesz, ám 13% azt válaszolta, semminemű következménye sincs a bűncselek?ménynek. A PricewaterhouseCoopers tanácsadó cég szerint a társaságok a valós helyzetnél optimistábban látják a dolgokat, hiszen a hazai cégek 86 százaléka szerint az elkövetkező két évben nem esnek áldozatul gazdasági bűncselek?ménynek, miközben a valóságban minden harmadik piaci szereplőt megkárosítják. (shz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?