New York/Caracas/Peking. Az olaj jegyzése a New York-i árupiacon tegnap elérte az 50,47 dolláros szintet, és átlépte az eddig még soha nem mért 50 dolláros határt. Az északi-tengeri Brent könnyűolaj referenciafajta hordónként 45,93 dollár volt a londoni Nemzetközi Olajtőzsde elektronikus forgalmában. Az újabb árrekordot a nigériai bizonytalan politikai helyzet is okozta.
Túl az 50 dolláros lélektani szinten
A rekordmagasságba szökő olajárak recessziót idézhetnek elő – vélekedett a Kőolajexportáló Országok Szervezetének (OPEC) soros elnöke, Purnomo Yusgiantoro indonéz energiaügyi miniszter, aki szerint ez ellen az OPEC „semmit sem tehet”, annak dacára, hogy 1,5 millió hordóval növelték a napi kitermelést. Az OPEC december 10-én tartja szokásos értekezletét, és nem tervezi, hogy előrehozza az értekezlet dátumát amiatt, mert az árak a hordónkénti 50 dollár fölé emelkedtek.
A szakértők további áremelkedésre számítanak, egyesek szerint az olaj áránál „a határ a csillagos ég”. Ennek az fent felsoroltakon kívül az az oka, hogy az Egyesült Államokban termeléskiesést okozott az Ivan nevű hurrikán, és a stratégiai olajtartalékokból a két amerikai olajfinomító rendelkezésére bocsátott többlet-nyersolaj kevésnek bizonyult. Másrészt hat a piacra a nigériai bizonytalanság is. A nigériai lázadók ugyanis „általános támadást” hirdettek meg a Niger olajban gazdag deltavidékére, egyúttal felszólították az olajtársaságokat, hogy hagyjanak fel addigra a kitermeléssel. A Niger deltavidékből származik az ország teljes (napi 2,3 millió hordót kitevő) olajtermelése. A Shell mellett az ExxonMobil, a Total, a ChevronTexaco és az Agip adja Nigéria teljes termelését. A Nigériában működő legnagyobb olajtermelő társaság, a Royal Dutch Shell nem állítja le olajtermelését a fenyegetések ellenére sem. Az Eni olasz olajtársaság is azt közölte, hogy a harcok ellenére nem tervezi sem a személyzet repatriálását, sem pedig a termelés visszafogását. A nigériai olajipar egyik vezetője szerint az ország kitermelése máris napi 250-300 ezer hordóval, vagyis 10 százalékkal visszaesett.
A Morgan Stanley amerikai bank arra számít, hogy a jelenlegi 50 dollár körüli olajár tovább emelkedik és elérheti a hordónkénti 61 dollárt is, ahonnan azonban csökkenni fog. Idén eddig több mint 50%-kal nőtt az energiahordozó ára. A világ olajkereslete idén 24 éve nem tapasztalt mértékben bővült, és ezt a növekedést a kínálat alig képes követni; a világ olajtermelése felső határához közelít, csak a napi 9,75 millió hordó olajat kitermelő Szaúd-Arábia rendelkezik jelentősebb kihasználatlan termelési kapacitással (további 1,5 millió barrelnyivel).
A napjaink egyik fő árfelhajtójának számító Kína megkezdte stratégiai kőolajtárolói építését. Ugyanúgy, mint az Egyesült Államokban, a nyersanyag nagy mennyiségű tárolásával szeretnék az átmeneti szállítási zavarokból származó problémákat és a kőolajár változásának negatív hatásait ellensúlyozni. Bár a tárolók építéséről már jó egy éve megszületett a döntés, a munkálatokat sürgőssé teszi az is, hogy az orosz Jukosz leállította vonaton történő kőolajszállítását a világ második legnagyobb fogyasztójának számító Kínába. A folyamatosan növekvő energiaigényű ázsiai országban tavaly mintegy 250 millió tonna kőolajat használtak fel, amelyből 90 millió tonna külföldről származott. (MR, O-O, m, NG)
A benzinnel egy árszintre került a gázolaj
Pozsony. A Slovnaft tegnaptól újabb 50 fillérrel emelte a gázolaj árát, literje így a hazai kutaknál már 35,90 koronába kerül, vagyis csaknem annyiba, mint a legolcsóbb, 95-ös oktánszámú benzin. A dízelüzemű gépkocsik tulajdonosai így 50 liter tankolásánál 25 koronával fizetnek többet, mint az elmúlt héten. A Slovnaft a drágulást az olaj világpiaci árának növekedésével magyarázza. A rotterdami tőzsdén a gázolaj ára például már most meghaladja a benzinét, és a hazai szakemberek szerint hasonló fejleményekre számíthatunk Szlovákiában is. (ú)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.