Tovább nőtt a munkanélküliség

Pozsony |

<p>Szlovákiában tavaly az utolsó negyedévben 13,9 százalékra emelkedett a munkanélküliség. Legutóbb 2006 első negyedében volt hasonlóan magas a ráta - jelentette a statisztikai hivatal csütörtökön.</p>

Az október-decemberi időszakban átlagban 374 600 ember volt munka nélkül. A tavalyi harmadik negyedévben 12,5 százalékos munkanélküliséget mutattak ki.
Éves szinten tavaly a munkanélküliség 12,1 százalékra emelkedett, ami 2,5 százalékkal magasabb mint 2008-ban. Míg 2008-ban átlagban 258 ezer ember volt munka nélkül az országban, addig tavaly már átlagban 324 ezer.
Külföldön tavaly az év utolsó negyedévében 131.700 szlovák állampolgár dolgozott, ami az összes munkaerő 5,7 százaléka. 2008 utolsó negyedéhez viszonyítva ez 19,2 százalékos visszaesés. A legtöbben Csehországban, Ausztriában, Nagy-Britanniában és Magyarországon dolgoztak, leginkább az építkezéseken valamint az ipari vállalatoknál.
A munkaügyi, társadalmi és családi központ másféle módszertana szerint kiszámított munkanélküliség a tavalyi év végén 12,66 százalék volt, s az előzetes adatok alapján januárban is emelkedett A statisztikai hivatal és a munkaügyi központ más-más módszereket használ a munkanélküliek számának megállapításához.
Míg a statisztikai hivatal egy kiválasztott modell alapján dolgozik, s nincs tekintettel arra, hogy regisztrált vagy nem regisztrált munkanélküliről van szó, a munkaügyi központ csak a bejegyzett munkanélkülieket veszi figyelembe.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?