Tömegeket rúgnak ki a Renault-tól

Párizs |

<p>Ötezerrel csökkentené európai létszámát a francia Renault járműipari konszern 2010 végéig, hogy 10 százalékkal csökkentse költségeit. A cég bejelentése szerint a dolgozók önkéntes távozására számítanak.</p>

Az autógyártó a romló üzleti kilátásokra és az egyes piacokon csökkenő eladásokra hivatkozva mérsékli termelési terveit is: az idei 3,3 milliós, a Dacia és a Samsung kocsikat is magába foglaló gyártási előirányzatot 300 ezerrel fogja vissza.
Világszinten, átlagban még nem csökkentek az eladások: az első félévben a Renault 2,3 százalékkal növelte forgalmát az egy évvel azelőttihez képest, 20,94 milliárd euróra. Az adózott eredménye is több mint harmadával, mintegy 400 millió euróval 1,467 milliárd euróra javult a tavalyi első félévhez képest, közölték csütörtökön.
Azt elmondták a cégnél, hogy áremelésekre készülnek "ahol lehetséges", mérséklik kutatási-fejlesztési kiadásaikat, a nem elsődleges fontosságú beruházási elképzelések megvalósítását elhalasztják.
A felzárkózó piacok töretlen keresletnövekedésének köszönhetően - miközben a nyugat-európai autópiac krónikusan gyenge - a többi nagy európai autógyár is remek profitnövekedésről számolt be eddig, a Daimler kivételével. A német Volkswagen csoport adózott eredménye 35 százalékkal haladta meg a legutóbbi negyedévben az egy évvel korábbit, a francia PSA Peugeot Citroené 49 százalékkal nőtt az első félévben az egy évvel korábbihoz viszonyítva, a gyengébb FIAT 2 százalékkal növelte profitját. A luxusgyártó Daimleré ellenben 25 százalékkal csökkent.
Ehhez képest a visszafogott, óvatos tervezést azzal indokolta Renault vezérigazgatója, Carlos Ghosn, hogy "optimisták vagyunk, de igyekszünk realisták lenni". (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?