Több karácsonyi ajándékot veszünk hitelből

Pozsony. Karácsonyig ugyan még több mint két hónapunk van, a banki elemzők azonban már most előrevetítették, hogy milyen trendekre számíthatunk idén a karácsonyi bevásárlással kapcsolatban.

Pozsony. Karácsonyig ugyan még több mint két hónapunk van, a banki elemzők azonban már most előrevetítették, hogy milyen trendekre számíthatunk idén a karácsonyi bevásárlással kapcsolatban. A legfontosabb üzenetük, hogy a lakosság egyre kevésbé fél a banki hitelektől, így idén az elmúlt évhez képest még többen vásárolják majd kölcsönből az ajándékot. A Postabank elemzése például az utolsó negyedévre a hitelekre kifizetett összeg 40 százalékos növekedésére számít az egy évvel korábbihoz viszonyítva. Ugyanígy 20-30 százalékos növekedésre számít a Dexia is. A Szlovák Takarékpénztár elemzői szerint az ügyfelek október végén, november elején kezdenek el érdeklődni tömegesen a hitelfelvétel iránt, a bankok már most készülnek az ügyfelek rohamára. A Szlovák Takarékpénztár idén például a szabad felhasználású fogyasztási hitelével csalogatja az ügyfeleket, aminek az az előnye, hogy a fel nem használt pénzösszeget húsvétig visszaadhatjuk, amiért nem számolnak fel külön illetéket. A Postabanknál ugyanakkor akár már 10 ezer koronás hitelt is felvehetünk, a ČSOB pedig olcsóbb és könnyen elintézhető hitelekkel készül a karácsonyra. A kölcsönt felvevők számának a növekedése mellett idén is folytatódhat az a trend, hogy az ajándékot sokan csak az ünnepeket követő kiárusítások során veszik meg. Mindezt megerősítheti a tény, hogy a nyugdíjasok a karácsonyi nyugdíj-kiegészítést valószínűleg csak az ünnepeket követően kapják meg.

Ľubomír Drahovský, a Terno piackutató ügynökség képviselője szerint a lakosság idén fejenként átlagosan 5 ezer koronát szán majd az ajándékokra, szemben a tavalyi 4700 koronával. A legkedveltebb ajándékok toplistája valószínűleg nem változik. Ezt idén is az elektronikai cikkek és a játékok vezetik. Az elemzők azonban már most figyelmeztetnek, hogy idén többet költünk majd az élelmiszerekre, mivel a kereskedők már több termék drágulását jelezték. A Tesco adatai szerint az ünnepek előtti időszakban az élelmiszerek, játékok és elektronikai cikkek forgalma több mint a felével is nőhet az év többi hónapjához képest. Milyen árakra számíthatunk az ünnepek előtt?

A korona árfolyama ugyan idén jelentős mértékben nőtt a dollárral és az euróval szemben is, a kereskedők mégsem számítanak nagyobb áresésre az elektronikai cikkek és a ruházat esetében. A piaci elemzők szerint ugyanakkor az importáru 5 százalékkal lehetne olcsóbb, és csak a kereskedőktől függ, hogy ez valóban így lesz-e. A NAY műszaki üzletlánc adatai szerint az év végén jelentős áresést könyvelhettünk el egyes számítógépek esetében. Míg az év elején egy notebook 26 ezer koronába került, mára 20 500 koronára csökkent az ára. A klasszikus asztali számítógépek ára ugyanakkor nem változott jelentősebb mértékben. (mi, p, t)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?