Tenger alatti kábel sérült meg

Párizs |

<p>Nem súlyos az Európa és Ázsia, illetve a Közel-Kelet közötti telefonos és internetkapcsolat akadozása a Földközi-tenger alatt húzódó három kábel szakadása ellenére, mert az üzemeltető francia távközlési társaság saját közlése szerint más útvonalra tereli a forgalmat.</p>

„A kábeleket ért súlyos kárból az következne, hogy a forgalom nagymértékben akadozzon, de gyakorlatilag csak néhány ügyfél – cégek, egyéni előfizetők – számol be nehézségekről, mert tehermentesítő rendszereket helyeztünk üzembe” – mondta szombaton a France Télécom szóvivője. Példának okáért beszámolt arról, hogy az Európa és India közötti kapcsolatot az Egyesült Államokon keresztül vivő útvonalra terelték. Ez az ideiglenes megoldás elég jól működik, annál is inkább, mivel a hétvégi forgalom gyengébb, mint a hét közbeni – tette hozzá.

A kábelek szakadása miatt péntek reggel kezdett el akadozni a távközlési összeköttetés Európa és Ázsia, valamint Európa és a Közel-Kelet között. „A kábelszakadás, amelynek oka egyelőre nem ismert, a Földközi-tengerben történt, a Szicíliát Tunéziával összekötő szakaszon” – közölte pénteken a France Télécom, amely a károk délelőtti felmérése után karbantartó hajót küld a helyszínre. A hajó hétfő reggelre ér oda. A távközlési cég szóvivője szombaton megerősítette, hogy december 25-ére javulni fog a helyzet az összeköttetésben, és december 31-ére sikerül a hibát teljes egészében elhárítani. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?