A jelzáloghitelt felhasználhatjuk lakások és házak vételénél, építésénél és felújításánál is, miközben a hitelt Szlovákiában található ingatlannal kell bebiztosítani.
Teljesíthető feltételek
A jelzáloghitelt felhasználhatjuk lakások és házak vételénél, építésénél és felújításánál is, miközben a hitelt Szlovákiában található ingatlannal kell bebiztosítani. Ez a hitelforma a hosszabb futamidejű hitelek közé tartozik, ahol a visszafizetés határideje minimum 4 év, a felső határ, vagyis ameddig a hitelt mindenképp vissza kell fizetnünk, harminc év. A magánszemélyek és társaságok számára folyósított hitelt a bankok jelzáloglevelek eladásával finanszírozzák. Az állam 1999 óta erre a hitelformára is támogatást nyújt, ennek nagysága azonban az elmúlt években folyamatosan csökkent. Jelenleg a jelzáloghitelezés állami támogatása 1 százalékos. Fontos, hogy csak egy hitelre kaphatunk támogatást, miközben a hitel nem haladhatja meg a 2,5 millió koronát. E felett az összeg felett ugyanis állami támogatásra már nem számíthatunk, hiszen az állami lakástámogatási koncepció szerint a támogatást elsősorban a szegényebb rétegek lakhatási problémáinak megoldásához adják. A kérvényezőnek 18 évnél idősebbnek kell lennie, és állandó lakhellyel kell rendelkeznie Szlovákiában. A bonitás kiszámításánál a hitelt kérvényező havi nettó bevételeiből leszámítják az összes tételt – biztosítást, lakhatási költségeket, és a létminimum összegét – amit köteles fizetni, és csak ha ezen felül is marad akkora fix összeg, ami megfelel legalább a kötelező hiteltérítés összegének, akkor megkaphatja a hitelt. (mi)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2004. 07.29.
Ügyeljünk a részletekre
2004. 07.29.
Változó illetékek
2004. 07.29.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.