Szlovákiának a tavalyinál gazdagabb búzatermést jósolnak

Idén a szokásosnál korábban kezdődött az aratás, amelyre ezúttal is látványosan rányom-ta bélyegét a kedvezőtlen idő-járás. A Statisztikai Hivatal ennek ellenére gazdagabb bú-zaterméssel számol.Pozsony.

Idén a szokásosnál korábban kezdődött az aratás, amelyre ezúttal is látványosan rányom-ta bélyegét a kedvezőtlen idő-járás. A Statisztikai Hivatal ennek ellenére gazdagabb bú-zaterméssel számol.

Pozsony. „Az aratás idén Szlovákia egyes régióiban három héttel korábban kezdődött a szokottnál, ennél is fontosabb azonban, hogy az időjárás miatt régiónként, és sokszor egy-egy gazdaságon belül is eltérő hozamok és terméseredmények alakultak ki. Míg egyes gazdaságok kiváló terméseredményekről adnak számot, másoknál a jég teljesen elverte a termést” – nyilatkozta Matej Korpáš, a Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamara (SPPK) sajtóosztályának a munkatársa. A kedvezőtlen időjárás ellenére a Statisztikai Hivatal gazdagabb búzatermést jósol a tavalyinál. A legfrissebb, tegnap közzétett előrejelzése szerint búzából idén 208 ezer tonnával, vagyis csaknem 12 százalékkal több teremhet a tavalyinál. Ez részben a 3,4 százalékkal nagyobb átlagos hektárhozamnak, részben pedig annak köszönhető, hogy idén csaknem 8 százalékkal nagyobb területen vetettek búzát, mint 2017-ben.

Hogy mennyibe kerül majd a búzaliszt az elkövetkező szezonban, az ugyanakkor a termés globális alakulásától is függ. A francia piacelemző társaság, a Tallage szakemberei szerint az Európai Unió tagországaiban összesen 140 millió tonna búzát takaríthatnak be a gazdák a következő hetekben. Ez a mennyiség közel 2 millió tonnával kevesebb a tavalyinál. Globálisan is kevesebb búza teremhet, a világ igényeit így csak a készletekkel együtt tudja majd fedezni a termés.

A váratlan áprilisi hőstressz elsősorban a skandináv országokban, Németország északi területein, Lengyelországban és a balti államokban befolyásolhatja negatívan a hozamokat. Az uniós termelés több mint felét biztosító három tagország közül egyedül Franciaországban várják az elemzők a termés növekedését (4 százalékkal, 37,8 millió tonnára). Németországban viszont 1,5 százalékkal 24 millió tonnára, az Egyesült Királyságban közel 1 százalékkal 14,5 millió tonnára mérséklődhet az idei kibocsátás. Lengyelországban, Romániában és Bulgáriában 6–8 százalékkal kevesebb búza kerülhet a raktárakba. Spanyolországban, a tavalyi komoly hozamkiesést követően, a hektáronkénti termés 3,7 tonnára nő (+61 százalék) a prognózis szerint, így az ország összes búzatermése akár 59 százalékkal, 6,1 millió tonnára bővülhet. Magyarországon egyelőre nem állnak rendelkezésre hivatalos adatok az idei termésre vonatkozóan, mindenesetre a Tallage 4,8 millió tonna (–5 százalék) búzatermés betakarításával számol, 5,1 tonna/hektár (–4,5 százalék) átlaghozam mellett.

A vezető búzaexportőr országok közül Oroszországban a tavalyinál 13–19%-kal kevesebb, 69–74 millió tonna búzát takaríthatnak be a gazdák az idén. Ukrajnában szintén a termés csökkenése (-3 százalék) várható, 25–27 millió tonna termény kerülhet a tárolókba. A 2018/2019. évi szezon globális termése elmarad az egy évvel korábbitól. A legfrissebb mértékadó prognózisok szerint összesen 723–745 millió tonna kenyérgabona kerülhet a világ tárolóiba a júliusban kezdődő új gazdasági évben. Az elemzők véleménye megegyezik abban, hogy ez a mennyiség alulmúlja a globális felhasználást, ugyanakkor a bőséges nyitókészlettel együtt elegendő lesz a 736–751 millió tonna igény fedezésére. (TASR, SITA, mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?