Szlovákiában is lassan lefelé araszol az üzemanyagok ára

tankolás illusztráció
Pozsony |

A kőolaj világpiaci árának a csökkenése miatt az elkövetkező hetekben a szlovákiai töltőállomások olcsóbban adják majd az üzemanyagot. Látványos áresésre azonban ezúttal sem kell számítanunk.

Míg augusztus elején a Szlovákia számára is mérvadó északi-tengeri Brent olajfajta hordójának (159 liter) a tőzsdei ára 65 dollár körül mozgott, jelenleg már 58 dollár körüli szinten kereskednek vele.

„Az áresés a szlovákiai benzinkutakat sem kerüli el. Az elkövetkező hetekben literenként 2–3 centtel csökkenhet az üzemanyagok ára”

– nyilatkozta Boris Tomčiak, a Finlord elemzője. Magyarországon egyébként a Mol már szerdától csökkenti az üzemanyagok nagykereskedelmi árát, a 95-ös benzin literenkénti átlagárát bruttó 9 forinttal, a gázolajét 7 forinttal mérsékli. A benzin átlagára 379 forintra, a gázolajé 390 forintra csökken.

Tomčiak szerint látványosabb áresésre egyelőre nem kell számítanunk. Vannak azonban olyan elemzők is, akik ezzel nem értenek egyet.

„Akár 30 dollárral is csökkenhet a kőolaj hordónkénti ára, ha Kína úgy dönt, hogy felpörgeti az iráni olaj vásárlását”

– figyelmeztetnek a Bank of America Merill Lynch elemzői. Noha a Bank of America fenntartja a jövő évre vonatkozó 60 dolláros nemzetközi olajár-előrejelzését, a bank elemzői figyelmeztetnek, amennyiben Kína úgy dönt, nagy mennyiségben kezd el Irántól olajat vásárolni, azzal padlóra küldheti a fekete arany árfolyamát. Egy ilyen forgatókönyv esetében akár 20–30 dollárral is lejjebb kerülhet az olaj hordónkénti ára – írja a CNBC. Mindez azért lehet reális, mert a kínai kereskedelmi minisztérium válaszlépéseket helyezett kilátásba, miután Donald Trump amerikai elnök 10 százalékos vámot lengetett be 300 milliárd dollárnyi kínai árura. Mindez pedig Iránnak is igen jól jönne, mivel az ország olajipara erősen megszenvedi az amerikai szankciókat. Míg 2018 júniusában az iráni olajexport napi 2,5 millió hordó volt, addig idén májusban már csak 875 ezer, júniusban pedig egészen 550 ezer hordóra csökkent a kivitel. Ráadásul júniusban és júliusban az iráni export durván fele így is Kínába ment.

A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) szerint az olajkereslet 2008 óta nem látott lassúsággal nő. Január és május között csupán 520 ezer hordóval nőtt a globális olajkereslet 2018 azonos időszakával összevetve, melyet a kínai fogyasztásnövekedés mentett meg az önmagában napi 500 ezer hordós bővülésével. Az IEA szerint a szerény keresletnövekedés fő oka a fokozatosan lassuló világgazdaság, és az USA és Kína között feszülő kereskedelmi háború. A fokozódó kereskedelmi háború miatt csökkenő nemzetközi kereskedelem, és így tovább mérséklődő olajkereslet várható, a kilátások nem túl kedvezőek. (TASR, MTI, mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?