Szlovákiában a vártnál kisebb infláció és külkereskedelmi többlet

Pozsony |

<p>A vártnál valamivel kisebb lett a szlovák infláció júniusban, miközben a szakértői várakozásoknál jóval szerényebb a májusi külkereskedelmi többlet.</p>

A szlovák statisztikai hivatal hétfőn közölt adatai szerint júniusban a fogyasztó árak stagnáltak havi és 1 százalékkal nőttek éves összevetésben. Havi szinten az élelmiszerek és a nem szeszesitalok ára 0,2 százalékkal csökkent, az idén először mérséklődött. A szállítási költségek 0,2 százalékkal csökkentek, miután májusban 0,3 százalékkal nőttek. A szeszesitalok és a dohánytermékek ára 0,1 százalékkal nőtt.
Júniusban a közüzemi díjak nem változtak májushoz képest.
A Reuters által megkérdezett elemzők 0,1 százalékos havi és 1,1 százalékos éves fogyasztói áremelkedésre számítottak júniusban.
A maginfláció nem változott májushoz viszonyítva és 1,1 százalékkal haladta meg a tavaly júniusit. A szakértők a maginfláció 0,1 százalékos havi és 1,3 százalékos éves növekedésére számítottak.
A szlovák statisztikai hivatal hétfőn arról is beszámolt, hogy a májusi külkereskedelmi többlet 83,4 millió euró volt az áprilisi 219,7 millió euró aktívum után.
Az elemzők nagyobb, 175,2 millió euró májusi többletet vártak.     Májusban a szlovák behozatal 33 százalékkal nőtt éves szinten, az idén már az ötödik egymást követő hónapban bővült az import. A kivitel 29,7 százalékkal emelkedett az áprilisi 15,4 százalékos bővülést követően.
Az idei első öt hónapban a szlovák külkereskedelemben 619,8 millió euró többlet alakult ki az egy évvel korábbi 218,9 millió eurót követően.
Szlovákia a tavalyi évet 1,187 milliárd euró külkereskedelmi többlettel zárta, míg a megelőző évet 757,8 millió euró deficittel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?