Stagnálás várhat az idén a szlovák autóiparra

Pozsony |

<p>Bár 2012-ben Szlovákiában rekordévet zártak az itt készült gépkocsik számát tekintve az autógyárak, az idén előreláthatóan nem emelkedik tovább a legyártott autók száma - derült ki az Autóipari Szövetség (ZAP) által pénteken közzétett adatokból.</p>

 

A szövetség közlése szerint 2012-ben a szlovákiai üzemekkel rendelkező három autógyár a Kia, a PSA és a Volkswagen több mint 900 ezer gépkocsit gyártott az országban, ami éves összehasonlításban 40,6 százalékos növekedés. A ZAP szerint a három autógyár ez évi terveiből kitűnik, hogy 2013-ban a tavalyihoz hasonló számú gépkocsi gyártására lehet számítani.    A szövetség adataiból kitűnik, hogy a 2012-es év nem csupán a legyártott gépkocsit számát tekintve hozott növekedést, hanem a foglalkoztatás terén is. Az autóipar a tavalyi év végén Szlovákiában megközelítőleg 74 ezer embernek adott munkát, ami közel 3 ezer fővel, vagyis mintegy 3,5 százalékkal volt több, mint egy évvel korábban. A szlovák autóiparban a ZAP előrejelzése szerint az idei évben is a foglalkoztatottság növekedésével lehet számolni. Úgy vélik, leginkább a fejlesztés és kutatás, illetve a szolgáltatások szegmensében hozhat létre új munkahelyeket az iparág.    Az Autóipari Szövetség szerint tavaly Szlovákia azon kevés európai ország csoportjába tartozott, ahol - ha csak enyhe mértékben is - de nőtt az újonnan eladott autók száma. November végéig közel 65 ezer új személygépkocsit és mintegy 5 ezer kis haszongépjárművet regisztráltak az országban. Jelenleg mintegy 2 millió 50 ezer személygépkocsi és kishaszongépjármű van forgalomban az országban. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?