Stabilra javította Budapest osztályzati kilátását is a Moody's

London |

<p>Stabilra javította a leminősítés lehetőségére utaló eddigi negatívról Budapest adósosztályzatának kilátását a Moody&#39;s Investors Service.</p>

A nemzetközi hitelminősítő - amely a magyar államadós-osztályzat kilátását a minap szintén stabilra javította - helyi idő szerint kedden éjjel Londonban bejelentette azt is, hogy a budapesti besorolás kilátásának javításával egy időben megerősítette a magyar főváros adósság-kötelezettségeinek "Ba1" szintű  besorolását.    Ez az osztályzat azonos a Moody's által a magyar szuverén adóskockázatra nyilvántartott - a befektetési ajánlású osztályzati sávtól egy fokozattal elmaradó - besorolással.    A cég a budapesti osztályzat kilátásának stabilizálását a magyar államadós-besorolás esetében végrehajtott hasonló intézkedéssel indokolta.    A Moody's szerint ugyanis Budapest hitelképessége közvetlenül kapcsolódik a magyar szuverén hitelképességhez, mivel a magyar önkormányzatok olyan bevételektől függnek, amelyeket Magyarország mint szuverén adós makrogazdasági és költségvetési teljesítménye határoz meg.    A hitelminősítő várakozása szerint a rövid és középtávon egyaránt javuló gazdasági kilátások kedvezően hatnak majd Budapest bevételeire, és a kormány által Budapest számára kiutalt juttatások növekedését is eredményezik majd.    A budapesti adósosztályzat megerősítése a város hagyományosan megfontolt költségvetési gazdálkodását tükrözi, ami megmutatkozik például abban is, hogy tavaly a budapesti pénzügyi mérleg működési többlete elérte a működési szintű bevételek 12 százalékát - áll a Moody's elemzésében.    A ház várakozása az, hogy az így számolt többlet az idén 15 százalékra emelkedik, miután a kormány átvállalta a főváros adósságát, felszámolva ezzel az adósságszolgálati költségeket.    A cég kiemeli, hogy Budapest besorolását a jó költségvetési teljesítmény, a zéró közvetlen adósság és a jelentős készpénztartalék is alátámasztja.    A Moody's a budapesti adósosztályzati kilátás stabilizálásának előzményeként pénteken ugyancsak stabilra javította az addigi negatívról a szintén "Ba1"-es magyar államadós-osztályzat kilátását, elsősorban a magyar gazdaság javuló középtávú kilátásaival és a költségvetési konszolidáció melletti kormányzati elkötelezettséggel indokolva a döntést.    A Moody's lépése nyomán a magyar szuverén adósbesorolás kilátása mindhárom nagy nemzetközi hitelminősítő nyilvántartásában immár stabil. A Standard & Poor's március vége, a Fitch Ratings 2012 decembere óta stabil kilátást tart érvényben a magyar besorolásokra.    Magyarországot a három cég közül jelenleg a Standard & Poor's tartja nyilván a leggyengébb, "BB" hosszú távú besorolással. Ez az osztályzat a befektetési ajánlású sáv aljától két fokozattal marad el, vagyis eggyel gyengébb, mint a Moody's és a Fitch szuverén magyar besorolása.    A Moody's "Ba1" hosszú távú magyar államadós-osztályzata e cég besorolási módszertana alapján azonos a Fitch Ratings "BB plusz" hosszú lejáratú magyar szuverén devizaadós-minősítésével.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?