Sólymos: Szlovákia sem marad ki a tengerek védelméből

Valletta |

<div>Az EU környezetvédelmi miniszterei Máltán tárgyaltak a tengerek és óceánok megóvásáról.</div>

A műanyaghulladékok jelentik a legnagyobb veszélyt a tengeri ökoszisztémákra, ez az egyik legnagyobb környezetvédelmi terhelés.  A műanyag nem bomlik le, és a vízen úszva távoli vizekre is elsodródik a szennyezés forrásától.„A tengeri ökoszisztémák szennyezésének problémáját nem lehet kizárólag a part menti államokra bízni. Szlovákia is hozzájárulhat a helyzet javulásához” – jelentette ki Sólymos László környezetvédelmi miniszter. Az ökoszisztémák védelmének egyik módja – amely nemzeti szinten is megvalósítható – az ingyenes műanyag reklámtáskák betiltása. A szlovák parlament múlt hónapban tette kötelezővé, hogy az üzletek kötelesek pénzt kérni a táskákért. A környezetvédelmi tárca ezzel kapcsolatban meghirdette a „Szlovákia műanyag táskák nélkül” kezdeményezését. Pozitív hatása lehet az új hulladéktörvénynek is, a „környezetszennyező fizet” elv alkalmazása jelentős impulzust adhat a hulladék újrahasznosításának.  „A környezetszennyezés nem ismer államhatárokat, ezért a megoldást is közösen kell megtalálniuk a tagállamoknak, beleértve Szlovákiát is. Ezt a szabályt semmi sem erősíti jobban, mint a tengeri ökoszisztémákat veszélyeztető hulladék” – mondta Sólymos László. Az Ellen Mac Arthur Fondation jelentése szerint a tengerek és óceánok szennyezésének teljes hatása évente 13 milliárd dolláros kiadást jelenthet. Csak Európában ez a költség évente 630 millió dollár, beleértve a tengerpartok tisztítását is. Bár a műanyagipar fontos szerepet játszik az Európai Unió gazdaságában, folytatni kell a tengereket szennyező források, a szennyezés mennyiségének és hatásának további kutatását, és megoldást kell keresni a szennyezés felszámolására.  Nem feledkezhetünk meg a műanyagok használatának visszaszorításáról sem, beleértve az új technológiák használatának és a hulladék osztályozásának támogatását is, emellett pedig a fogyasztók szokásainak megváltoztatásával is foglalkozni kell – közölte a minisztérium sajtóosztálya.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?