Siralmas énnéköm…

<foto>17_1.jpg.. .. ..left</foto>“Vajjon s mikor leszön jó Budában lakásom!” – keseregte 1555 tájékán Bornemisza Péter, persze, ő akkor nem egy lakótelepi hússzor húsz méterre gondolt.

# “Vajjon s mikor leszön jó Budában lakásom!” – keseregte 1555 tájékán Bornemisza Péter, persze, ő akkor nem egy lakótelepi hússzor húsz méterre gondolt. Kergették “az kevély nimötök”, környülvették “az pogán törökök” elfoglalván a fővárost, Budát, ráadásul “az magyari urak” is elúntatták. Elég volt szegénynek a baja, szülővárosát siratta, mi pedig, kései utódai, ha műveltségünket fitogtatva őt idézzük, ma már csak magunkra gondolunk. Mikor vehetjük birtokba a nagy népi nyúlketrec valamelyik rekeszét. Szülőkkel szoroskodva, vagy éppen albérletben arra várva, mikor mond föl a főbérlő, fogadkozunk: csak egyszer legyen saját lakásom, mindegy milyen, egy iciri-piciri tököcske, ami csak az enyém, egyes-egyedül, ahol én határozom meg, mit teszek benne s mit nem. Megelégszem egy tenyérnyi sajáttal. Csak egyszer legyen lakásom, soha többre nem vágyom.

Aztán előbb-utóbb csak megérkezik violaszín pecsét alatt: mehetünk megnézni az otthonnak valót. Gyönyörű! Három nagy szoba, hatalmas konyha, óriási hall, sőt még a fürdőszoba is akkora, hogy elfér benne egy kád. Egy egész emberméretű kád, egy mosdó, s még a mosógépnek is marad hely. Igaz, csak a keskenyebbik fajtának, de sebaj, az különben is szebb. Ujjong a lelkünk, máris szeretjük azt a hetvenvalahány négyzetmétert. Büszkén járunk-kelünk. Bizony, s mostan lött jó Budában lakásunk! Büszkén járunk, büszkén kelünk, büszkélkedünk. Egy hétig, kettőig. A türelmesebbek és az erősebb idegzetűek akár egy hónapig is. Már Shakespeare megmondta nem sokkal Bornemisza után: küzdesz azért, mi nincs meg, s mi megvan, elfeleded. Egy hét, kettő, s bizony mi elfeledjük, hogy lakást akartunk, icurkát-picurkát, bármilyet, csak lakni lehessen benne. Ezt akartuk, semmi többet soha többé. S hogy megvan, ezt feledjük, és máris mást szeretnénk. Nekünk otthon kell! Édes otthon, meleg otthon családi tűzhellyel. Csakhogy nem olyan egyszerű ám azt kialakítani egy házgyári hetediken! Egy hét, kettő után kiderül, hogy ami oly csodálatosnak tűnt üresen, a panorámaablakok, a tágas szoba, a fény, az berendezve sehogyan sem stimmel. Faltól falig ablak, ajtó, radiátor. A nappali bútorai sehogy máshogy nem helyezhetők el, csak mint a hatodikon, az ötödiken, a negyediken, a harmadikon, a másodikon, az elsőn, a földszinten, s mint a szomszéd bejárat hetedikjén, hatodikján, ötödikjén… Legjobb volna a szoba közepét berendezni, de úgy meg roppant randa és cseppet sem lakályos.

S mit teszünk mi, Bornemisza kései utódai, kiknek van lakásunk? Egy év, kettő, s építünk. Pontosabban: átépítünk. Kiveszünk egy-két közfalat, ajtótokot, boltívet kerekítünk a helyébe, mert láttuk az ötödiken, hogy az milyen szép. Láthatták a harmadikon lakók is, mert ők is ugyanolyan hangon fúrnak, vésnek, mint mi. Kivesszük az előszobai beépített szekrényt, és beépítjük a hallba. A konyhai spájzot leviszszük a kukák mellé, helyére állítjuk a hűtőt. A hűtő helyére a sparheltet, a sparheltére a mosogatót. A mosogató helye üresen marad, azt ki kell használni, veszünk oda egy szekrénykét a mama porcelánkészletének. Persze, olyat már nem kapunk, mint a bútorunk, de megoldjuk, levesszük az ajtaját, s a helyére virágmintás kis firhangot akasztunk. A hálóban sehogy sem fér el a hitvesi ágy, ketté kellene fűrészelni, a fal mellett L alakban pont kijönne. Marad az egyetlen lehetséges megoldás, az ablak alá toljuk, igaz, így az nem nyitható az ágytámlától. No, de milyen jó, hogy faltól falig ablak! Van másik! Harmadik! Az egyik billenős, így tudunk szellőztetni is. A gyerekszoba ugyanez, csak ott L-ben sem jön ki a két ágy. Kalandos életet biztosít a lurkóknak az architektúra: vadregényes ösvényeken eljutni ágytól asztalig. Az értől az óceánig. A nappali a legszebb. A szekrénysor a bal falnál, az ülőalkalmatosságok a jobb falnál, köztük az asztalka, akárcsak a hatodikon, az ötödiken… Mert másképp nem lehet. Radiátor, ajtó (kétszárnyas!), faltól-falig ablak. Akkor is a miénk a legszebb. A szekrénysor színe, fájának erezete, hiába, van ízlésünk. Lakáskulturáltak vagyunk. Még kell majd egy hangulatlámpa a sarokba, s a csillárt sem ártana kicserélni, egyedül az olyan snassz. Küzdünk azért, mi nincs meg…

A televízióban meg épp azt mutatják, hol és hogy laknak az igényesek. Sóvárogva bámuljuk a képeket, épp ilyen otthonra vágytunk, s szentül meg vagyunk róla győződve, hogy mindig is. Persze, egy házgyári hetediken szinte minden adott. “Legyön istenhozzád”, mondanánk, mint “Bornemisza Pétör az ő víg kedvében”, ha munkánkért mi is annyit kapnánk, mint azok az igényesek ott a tévében. Marad a küzdelem s a fogadkozás: ha még egyszer születünk, építünk. Pontosabban: felépítünk.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?