Megindult a modern népvándorlás a zöldövezetes kerületekbe

Az utóbbi években az ingatlanpiacot elárasztották a korábban ismeretlen, a lakóhelyet egyben minősítő kifejezések. Ilyen divatos jelző például a villanegyed, a termálfalu, az üdülő körzet, és nem utolsó sorban a lakókert, lakópark.

Szlovákiában egészen friss még ez a fogalom, de minthogy az elkövetkező évek, évtizedek egyik legnépszerűbb lakóformájáról van szó, nem kerülhetjük meg – legalább kezdetleges – definiálását.

A lakóparkok tehát a magasabb társadalmi kategóriába törekvő emberek – viszonylagosan – zárt, családi házas vagy társasházas élettere. Ezek a beruházások a főváros külső, zöldövezetes kerületeiben épülnek, és – általában kerítéssel védett – önálló, zárt rendszerű épületegyüttesekből állnak. A lakópark önmagán belül, a lakásokon túl egyéb kiszolgáló funkciókkal is rendelkezik: ilyen lehet pl. egy közös garázs, őrző-védő szolgálat, stb. Ezektől a zöldövezetektől elvárt, hogy helyet biztosítsanak a sport- és egyéb szabadidős tevékenységekhez (uszoda, szauna, sportpályák), és a különböző kiszolgáló létesítmények (posta, bevásárlóközpont, iskola, óvoda) sem hiányozhatnak.

A lakóparkok létrejötte egyenes eredménye annak, hogy a rendszerváltással az emberekben ugrásszerűen megnőtt az igény egy emberibb, természetes környezetben elhelyezkedő lakóhely iránt. A rendszerváltást megelőző szociális építkezések célja az volt, hogy minél gyorsabban minél több lakást építsenek fel, minél egyszerűbb eszközökkel: így születtek meg a lakótelepek. Ezek a már-már gettójellegű telepek később aztán fokozatosan lakónegyedekké finomodtak, amikor már nem kellett feltétlenül tízemeletes házakat építeni, hanem három-négy emelet is elegendő volt. Mint minden ingatlannál, a lakóparkok esetében is döntő fontosságú az elhelyezkedés. A múlt század elején még a nagyvárosok belvárosai rendelkeztek a legnagyobb presztízzsel, a tehetős rétegek a városközpontjában épülő házakba költöztek, és a kertvárosok a hétvégi és a nyári pihenésre szolgáltak. Mára azonban a környezeti hatások miatt a főváros zöldövezeti területei jelentősen felértékelődtek.

A klasszikus lakóparki forma Amerikában és Kanadában igazán elterjedt, legfőbb ismertetőjele, hogy különálló, családi házakból áll, egyedi elrendezésben. Ez azt jelenti, hogy a nagyobb főutcákról mindkét oldalra kisebb zsákutcákat alakítanak ki, és itt építenek stílusban és tömegben nagyjából egységes házakat. A kiszolgáló funkciót ellátó létesítmények (bolt, étterem, iskola, óvoda, sportpálya, uszoda, posta stb.) a klasszikus lakópark esetében mindig különállóan, a lakófunkciótól elkülönülve találhatóak meg – természetesen nem messze magától a parktól, de azon kívül.

A lakóparkokkal kapcsolatban ma még sok a tévhit, a félinformáció; és a vevő nem mindig azt kapja, amit előre elképzelt. A félbe maradt építkezések, és a meglehetősen magas árak is fokozott óvatosságra intik az érdeklődőket, ennek ellenére minden kétséget kizáróan szép jövő előtt áll ez az építkezési forma, még ha rövid távon nem is várható forradalmi változás tőle az ingatlanpiacon. (mi)