Rossz termés után növekvő árak

Pozsony |

<p>Az óriási szárazság alaposan rányomja bélyegét az idei gabonatermésre is. Előreláthatólag 25-30%-kal terem kevesebb kalászos, mint egy évvel korábban. A silány hozamok fő okozója a könyörtelen aszály.</p>

Amíg két évvel ezelőtt Szlovákiában átlagosan 850-900 milliméternyi volt a lehullott csapadékmennyiség – ami szintén szélsőséges mutató –, addig az elmúlt évben és az idei első félévben csak 250-300 mm-nyi csapadék jutott a talajba.

Az elmúlt heti adatok szerint csaknem 560 ezer tonnával, vagyis 25%-kal lesz gyengébb az ez évi termés a tavalyihoz viszonyítva. A leggyengébbek a mutatók a búza esetében, hiszen a kiesés a kenyérgabonát illetően elérheti a 368 ezer tonnát, annak ellenére, hogy a vetésterület az elmúlt esztendeihez képest 7%-kal növekedett. „Ami az átlagos hektárhozamokat illeti, ebben az évben 3,25 tonna körülit könyvelhetnek el a gazdák, míg egy évvel ezelőtt egy hektár átlagában 4,5 tonna termést szállíthattak tető alá” – mondta lapunknak Stanislav Nemec, a Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszer-ipari Kamara (SPPK) sajtóosztályának vezetője. Nemec szerint az árpatermés mintegy 16%-kal lesz gyengébb a tavalyinál, pedig ennek a növénykultúrának is nagyobb területet szenteltek az idén a termelők, mégpedig csaknem 10%-kal bővítették a termőterületet. „Igencsak jelentős kiesésre lehet számítani olajrepcéből. Szinte riasztó a becslés, mely szerint több mint 40%-ra rúghat a mínusz az egy évvel korábbi repceterméshez képest. Ennek egyik oka a termőterületnek mintegy 25%-kal való lefaragása, a második pedig természetesen az aszály. Az elmúlt évben 2,31 tonnányi volt az átlagos hektárhozam, az idén viszont csak 1,8 tonnára lehet számítani” – szögezte le az agrárkamara szóvivője.

Kevesebb kukorica

A kukorica termőterülete a korábbi évihez hasonlítva 5 százalékkal bővült, ennek ellenére 16%-os terméskiesés várható, ami 233 ezer tonnányi szemest jelent. Napraforgóból tavaly 201 ezer tonna termést takarítottak be a termelők, ebben az évben az előzetes becslések alapján be kell érniük a csaknem 160 ezer tonnával. A mezőgazdasági szakemberek úgy vélik, hogy az élelmiszer-ipari búza minősége megfelel a szabványnak, s a szemesek mikrobiológiai szempontból egészségesek.

A takarmányozási célokra termesztett gabonaféléket illetően nem annyira aggasztók a mutatók. A kisebb fejtörés annak tudható, hogy Szlovákiában – sajnos – jelentős mértékben leépült az állatállomány. Ennek logikus következménye, hogy szinte napról napra kisebb mennyiségű keveréktakarmányra van szükség a tenyésztelepeken. „Egyedül az olajrepce esetében okoz gondot a gyengébb termés, különben a gazdák biztosítani tudják a kellő mennyiségű alapanyagot a farmok számára. Repcéből feltehetőleg csaknem 70 ezer tonnányi lesz a mínusz” – szögezte le Marián Uhrík, a takarmánygyártók és -tárolók szövetségének elnöke. Az aszályos évnek e téren is lesz jócskán negatív vetülete az ország szempontjából: a tavalyihoz viszonyítva ugyanis Szlovákia mintegy 900 ezer tonnával kevesebb takarmánygabonát exportálhat, ami 230 millió eurós kiesést jelent az agrárágazat bevételi oldalán.

Növekvő költségek

A keveréktakarmányok árainak alakulását illetően a szakemberek úgy vélekednek, hogy az év végéig 20-25 százalékos ármegugrásra lehet számítani. A dráguláshoz jelentős mértékben hozzájárul mindenekelőtt a szójadara árának növekedése, amely alapanyag a sertéstakarmányok nyolc, a baromfitakarmányoknak pedig mintegy 15-23%-át alkotja. „A takarmányok ára a hús-, a tej- és a tojástermelés összkiadásainak kb. 55-60%-át emészti fel. A gazdák a jelzettekből azt szűrhetik le, hogy a bemeneti tényezők árai az elkövetkező hónapokban 18-20%-kal emelkednek” – részletezte a takarmánygyártók szövetségének elnöke. Az egyes produktumokra kivetítve mindez azt jelenti, hogy 1 kilogramm sertéshús előállítási költségei 0,15-0,18, a csirkehúsé 0,10, egy liter nyers tehéntejé 0,05, a tojásé pedig 0,02 euróval növekednek. E mutatók ismeretében leszűrhető: abban az esetben, ha nem emelkedik a hús, a tej és a tojás felvásárlási ára, a szlovákiai gazdák óriási tételtől, mintegy 30-38 millió eurótól esnek el. „A mezőgazdasági termékek világpiaci ára a végső elszámolásnál, vagyis a komplett termés-betakarítást követően stabilizálódhat. Az eddig betakarított termés alapján arra lehet következtetni, hogy nem kerülhető el az alapvető élelmiszerek árának növekedése. Ugyanakkor sok függ majd a kőolaj világpiaci árának alakulásától is” – kommentálta a fejleményeket Eva Sadovská, a Postabank elemzője.

Susla Béla

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?