Rettegjen a szlovák web - igigi megint lecsapott

Pozsony |

<p>Közzétette blogján a cseh és szlovák weboldalakat rettegésben tartó hacker az általa feltört azet.sk adatbázisából ellopott jelszavakat. A magát igiginek nevező hacker már több jelentős hazai és csehországi honlapot tört fel, köztük az atlas.ak-t és az azet.sk-t, valamint a legjelentősebb cseh regionális laphálózat, a dennik.cz oldalát is.</p>

A hackertámadás kapcsán a megtámadott Azet nyilatkozatot tett közzé, melyben megerősítették, hogy a rendszerbe betörtek. "A hacker hozzáfért egy adatbázishoz, és onnan jelszavakat lopott el, melyek azonban kódolt formában voltak rögzítve. Minden felhasználható meg szeretnénk nyugtatni, ezek a jelszavak ebben a formában nem használhatók fel a honlapra való belépéshez. Feltörésük időigényes, és az azet már megkezdte az adatok áttelepítését a megtámadott adatbázisból egy másik, jobban védettbe" - áll a nyilatkozatban.

Úgy látszik, és sértette a virtuális betörő önérzetét, ma hajnalban ugyanis ezt írta blogjára: "Eljátszottam az adatokkal, és 92 százalékát kikódoltam. Ez nagyon könnyű volt, mivel a jelszavak hossza 15 karakterben limitált, nem tudni, miért. A társaság azt állította, hogy minden jelszót töröltek, így nem történhet gond. Itt találhatjátok a jelszavakat a törlés előttről."

A hacker egyebek mellett az Azet vezérigazgatója, Milan Dubec jelszavát is kitette a netre. A cég egyelőre nem adott ki nyilatkozatot az üggyel kapcsolatban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?