Rendes verseny nélkül

Pozsony. A pénzügyminisztérium még a jelenlegi korány hivatali ideje alatt szeretné kiválasztani az államkincstár információs rendszerének szállítóját, és ugyanígy heteken belül szeretné megkötni a szállításról szóló szerződést is – nyilatkozta František Hajnovič pénzügyminiszter.

Pozsony. A pénzügyminisztérium még a jelenlegi korány hivatali ideje alatt szeretné kiválasztani az államkincstár információs rendszerének szállítóját, és ugyanígy heteken belül szeretné megkötni a szállításról szóló szerződést is – nyilatkozta František Hajnovič pénzügyminiszter. Hajnovič ezt azzal magyarázza, hogy az államkincstárról szóló törvény szerint az információs rendszert a jövő év elején be kell indítani, így ha a beszállítót nem választják ki heteken belül, akkor a törvényen kellene módosítani. A pénzügy az információs rendszerre kiírt pályázatok korábbi kudarcait követően nemrég a gyorsított tárgyalásos eljárás mellett döntött, ami kevésbé átlátható formája a közbeszerzésnek. A pénzügy a napokban egyetlen céggel, a Hewlett Packarddal (HP) kezdte meg a tárgyalásokat, amit Hajnovič szerint nagyon gyorsan szeretnének lezárni. A legfőbb kritériumnak az árajánlatot nevezte. A HP 1,4 milliárd koronáért szállítaná a rendszert, ami magasabb ár, mint amit a korábbi pályázatok során ajánlottak. Ráadásul a piac egyik legjelentősebb szereplője, az IBM most is mintegy 300 millió koronával olcsóbb árat ajánlott. Hajnovič szerint azonban „időszűke miatt” ezzel az ajánlattal már nem tudtak foglalkozni. A harmadik érdeklődő, a Siemens szerint a HP ajánlata a technológia minősége szempontjából sem a legjobb, ráadásul szerintük ők is kedvezőbb árat ajánlottak. (s, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?