Rekordadósság a Doprastavnál

ÖSSZEFOGLALÓPozsony. Hitelezői 458 millió eurót követelnek a Doprastav építőipari társaságtól, az előzetes becslések szerint azonban ennek csak a töredékéhez juthatnak hozzá.

ÖSSZEFOGLALÓ

Pozsony. Hitelezői 458 millió eurót követelnek a Doprastav építőipari társaságtól, az előzetes becslések szerint azonban ennek csak a töredékéhez juthatnak hozzá. A több mint ezer embernek munkát adó társaság március végén kért csődvédelmet maga ellen, a cég csődbiztosa pedig most hétfőn találkozott először a hitelezők képviselőivel. A találkozón a Pravda napilap információi szerint a biztos 190 millió eurónyi követelést talált jogosnak, a fennmaradó összeget az érintett társaságoknak bírósági úton kell visszakövetelniük. A tartozások behajtása így jelentős mértékben elhúzódhat, ami elsősorban a Doprastav kisebb beszállítói számára jelenthet gondot. Ez utóbbiak attól tartanak, hogy emiatt akár elbocsátásokra is sor kerülhet. A legnagyobb összeggel azonban a nagybankoknak (VÚB, Tatra banka, Szlovák Takarékpénztár, UniCredit Bank) tartozik, és tetemes tartozást halmozott fel az olyan építőipari cégekkel szemben is, mint a Skanska, a Váhostav vagy a Strabag.

A Doprastav egy időre lemondhat az állami megrendelésekről is, mivel a Közbeszerzési Hivatal döntése szerint nem vehet részt a közbeszerzési pályázatokon. Az eltiltás oka 2004-re vezethető vissza, amikor a Doprastav, öt másik céggel együtt, egyeztette az árakat a D1-es autópálya észak-szlovákiai szakaszára kiírt pályázaton, márpedig a kartellező cégeket akár három évre is kitörölhetik a közbeszerzési pályázatokon induló cégek listájáról. (SITA, mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?