Rázós ügy, újra drágulhat az áram

Pozsony. Az ország gazdasága soha nem látott ütemben nő, villanyenergia-fogyasztásunk ennek ellenére tavaly stagnált. Az elemzők szerint mindez csak átmeneti állapot, az elkövetkező években behozatalra szorulunk, és tovább nőhetnek az árak is.

A V1-es atomerőmű leállítása miatt ukrán áramimportra szorul az ország. A behozatalból származó energia viszont drága, így jövőre áremeléssel számolhatunk. ČTK-felvételSzlovákia energiafogyasztásának alakulása ellentmond a nyugat-európai országok tapasztalatainak. Az ország gazdasági növekedésének a gyorsulása minden fejlett országban az energiafogyasztás növekedését hozta magával. Szlovákia gazdasága tavaly 9 százalékos ütemben nőtt, a lakossági fogyasztás csaknem 10%-kal ugrott meg, ennek ellenére az ország energiafogyasztása nem haladta meg a 2006-os szintet. Ha ez a trend az elkövetkező években is fennmaradna, Szlovákiának nem lenne szüksége olyan mennyiségű villanyenergiára, mint azt a kormány az energetikai koncepciójában jelezte.

Miért stagnál a fogyasztás? Az elemzők ezt azzal magyarázzák, hogy a lakosság egyre nagyobb hányada mond le a drága villanyfűtésről és tér át más energiaforrásokra. A családi házakban lakók körében a gázfűtés mellett egyre népszerűbb a fafűtés is. Így nem csoda, hogy az ország iparának egyre nagyobb energiaigénye sem volt képes kiegyenlíteni a lakossági fogyasztás visszaesését. Szlovákiában tavaly 29,6 milliárd kilowattórányi villanyenergiát fogyasztottunk, hasonló mennyiséget, mint 2006-ban. 2006-ban ugyanakkor még a fogyasztás éves növekedése csaknem elérte a 4 százalékot, amit az elemzők a nagy autógyárak, a zsolnai KIA és a nagyszombati PSA Peugeot Citroën beindításának tulajdonítanak. A tavalyi stagnálás ugyanakkor nem kivételes jelenség, hiszen a 2006-ot megelőző 11 évben szintén stagnált a fogyasztás.

A szlovákiai áramtermelők a fogyasztás stagnálása ellenére sem voltak képesek kielégíteni a hazai piac igényeit. Az ország 1998 óta tavaly először nem volt önellátó a villanyenergia-termelés terén. Szlovákia termelése 27,9 milliárd kilowattórára csökkent, mivel 2006 végén leállították a bohunicei V1-es atomerőmű és a Vajáni Hőerőmű egy részét. Emiatt a fogyasztásunk 6 százalékát külföldről kellett biztosítani. Vagyis 2012-ig, amíg fel nem építik a Mohi Atomerőmű 3. és 4. blokkját, továbbra is a behozatallal leszünk kénytelenek pótolni a kiesést. A Mohi Atomerőmű említett blokkjainak az építését jelenleg az Atomenergetikai Felügyelet vizsgálja. Az erőműnek érvényes építési engedélye van – nyilatkozta Marta Žiaková, a felügyelet vezetője. Szerinte azonban az erőmű működtetője, az olasz Enel társaság is tudatosítja, hogy az eredeti tervek nem felelnek meg a jelenleg érvényes jogszabályoknak, az építés során így olyan módosításokat kell végrehajtaniuk, hogy az erőmű megfeleljen az új biztonsági előírásoknak.

A jövő évtől tovább romolhat a helyzet, leállítják ugyanis a V1-es atomerőmű második blokkját is, ami évente 2,8 kWh-nyi villanyenergiát produkál, a kiesést az ország saját forrásból képtelen lesz pótolni. Ráadásul jövőre már 30,1, 2012 és 2013 táján 31,7, 2017-re pedig 33,6 TWh-s lehet az éves fogyasztásunk. A szlovák energiaszállító rendszert működtető SEPS társaság ezért arra törekszik, hogy már jövőre nagyobb mennyiségű áramot hozzunk be Ukrajnából. Keleti szomszédunk villanyenergiájára azonban mások is pályáznak. A SEPS képviselői szerint, ha az ukrán áramra mások teszik rá a kezüket, Szlovákia a drágább cseh és lengyel áramot lesz kénytelen behozni. A Szlovák Villamos Művek már most jelezte, hogy jövőre újabb villanyáremelésekre számíthatunk. (mi, p)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?