Prokopovič mindent elad

Pozsony. A vasúti teherszállítás magánosítása várhatóan mintegy 15-20 milliárd koronát hoz majd az államnak – állítja Pavol Prokopovič közlekedési miniszter. Szerinte a privatizációs tanácsadót az év végéig választják ki, a pályázatot 2005-ben írják ki.

Zöld jelzést kapott a vasút privatizációjaPavol Funtál felvételeEhhez azonban külön kell választani a Szlovák Vasúttársaságnál a személy- és teherforgalmat. Vladimír Ľupták, a Szlovák Vasúttársaság gazdasági igazgatója szerint erre várhatóan még az idei év végéig sor kerül. A magánosítás egyik hátránya lesz, hogy a jövőben a teherforgalomból származó nyereséget már nem használhatják fel a személyforgalomban felhalmozódott veszteségek fedezésére. Mindezt azonban egyébként már az európai uniós normák sem teszik lehetővé. Prokopovič szerint ennek ellenére az elkövetkező két évben még szeretnének fenntartani a keresztfinanszírozást, mindaddig „amíg az Európai Uniónak szemet nem szúr”. Jelenleg az állam mintegy 4,5 milliárd koronával járul hozzá a személyforgalomhoz, a jövőben pedig ez az igény várhatóan 5,5-6 milliárd koronára nő. Ľupták szerint ennek ellenére egyelőre nem tervezik a járatok csökkentését vagy újabb áremelések bejelentését. A közlekedési tárca tegnapi sajtótájékoztatóján a Szlovák Útkezelőség beszámolt arról, hogy el kívánja kerülni a dél-koreai KIA autógyár zsolnai befektetése során elkövetett hibákat. Dušan Faktor, az útkezelőség vezetője szerint nem tárgyalnak a Ladce és Zsolna között építendő autópályához szükséges földek tulajdonosaival. Ezek vagy elfogadják a hivatalosan megállapított árat, vagy kisajátítják a földjeiket. Máig szerinte a több ezer földtulajdonosnak csak a töredéke nem értett egyet a felkínált árral.

Prokopovič bejelentette, a pozsonyi repülőteret várhatóan a jövő év végéig adhatjuk el a stratégiai befektetőnek. Szerinte még idén kiválasztják a legnagyobb szlovákiai repülőtér magánosításánál segítő tanácsadót. Azok a befektetők számíthatnak sikerre, akik az elkövetkező időszakban a polgári légi közlekedést kívánják fejleszteni, szemben a teherforgalommal – állítja el Prokopovič. Máig mintegy 5-6, hazai és külföldi befektető érdeklődött a repülőtér iránt. Hogy pontosan mely cégekről van szó, azt azonban a miniszter egyelőre nem hajlandó elárulni. A repülőtér iránt olyan cégek is érdeklődtek, mint az Austrian Airlines vagy a schwechati repülőtér. Az osztrákok számára a pozsonyi repülőtér stratégiai befektetésnek számíthat, hiszen a szomszédos ország fővárosának repülőtere egyre telítettebb. Pozsony ezzel szemben felszálló ágban van. Jaroslav Mach, a repülőtér igazgatótanácsának elnöke szerint 2003-hoz képest például az utasok száma a duplájára nőtt, elérve a 600 ezer főt. (mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?