Pozsonyi Kulturális Nyár

Pozsony.

Pozsony. Holnap a Fő térre tervezett Kelta Korzó-partival, vagyis az ír-szlovák esttel megkezdődik a Pozsonyi Kulturális Nyár és Várjátékok elnevezésű rendezvénysorozat, amely három hónap alatt több mint 20- szabadtéri és fedett - helyszínen 200 előadást kínál 20 ország (köztük Magyarország) művészeinek közreműködésével. A nyitóhéten latin-amerikai zenét és toronyzenét is hallgathatnak a fővárosiak, s emellé a Prímási palota terén kialakított „Borgalériában” bukés nedűket kóstolhatnak. Bizonyára kuriózumnak számít majd a rendezvénysorozat nyitókoncertje, amelyen az amerikai zongorista, dalszerző-énekesnő Tori Amos mutatkozik be, először szlovákiai közönség előtt. A koncert színhelye az Incheba Expo Aréna. A nyitóhét eseményeit a katonai zenekarok monstrekoncertje zárja a Hviezdoslav téren. A kulturális nyár a már hagyományos fesztiválok, mint a Nemzetközi Gitárfesztivál, a Nyári Shakespeare Játékok, az Orgonazenei Napok, a Konvergencie elnevezésű kamarazenei fesztivál mellett új fesztiválokat is kínál: a Viva Musicát, a Country, world & etno és roma zenei fesztivált, valamint a Kisebbségi Kulturális Nyár fesztivált. A kulturális megaesemény szeptember 20-ig tart. (tébé)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?