Partnerkapcsolatok hálóját szövik

Győr. 2007. június 7-11. között immár tizenhetedik alkalommal nyitja meg kapuit a Győri Általános Vásár. Az Agroraab élelmiszeripari, mezőgazdasági kiállítással egybekötött rendezvény színvonalas találkozóhelyként a magyar és külföldi cégeknek lehetőséget ad az üzleti kapcsolatok ápolására, újabb partnerek megismerésére.

A júniusi rendezvény helyszíne a Győri Széchenyi István Egyetem Sportcsarnoka és a környező szabad területek. A kiállítás keretén belül több érdekes szakmai program is várja a résztvevő látogatókat 7-én. Ezek közül kiemelkedik az egyetem konferenciatermében megrendezésre kerülő, a vállalkozások bel- és külkapcsolatait, valamint az Európai Unióban nyílt üzleti lehetőségeket érintő találkozó. Az eseményről Török Antal, a találkozó fő szervezője, a lapunkból is jól ismert FMMC, a Felkínálom Marketing Center vezetője, a Győr-Moson-Sopron megyei Kamara külkereskedelmi osztályának elnöke a következőket nyilatkozta: „Szeretnénk megköszönni az Új Szó szerkesztőségnek, hogy a szlovákiai vállalkozások tájékoztatásával segítik a gazdasági együttműködést. Cégünk az FMMC (Felkínálom Marketing Menedzser Center), a Győri Vásár Kft, a Győr-Moson-Sopron megyei Kereskedelmi és Iparkamara közreműködésével nemzetközi üzletember-találkozót szervez, melynek keretén belül lehetőségük lesz a résztvevőknek a találkozásra több ország – osztrák, német, holland, olasz, szlovén, román, bolgár, lengyel, cseh, szlovák, ukrán – kereskedelmi képviseletének vezetőivel, vállalkozókkal. A találkozó kiemelkedő eseménye Szlovénia sikerének tálalása, valamint a két új uniós országnak, Romániának és Bulgáriának bemutatkozása, és az azt követő kooperációs börze, melynek minden évben nagy sikere volt.“

A szakmai tanácskozást követő kooperációs börzén, amelyen rendszeresen szerepelnek a szlovákiai cégek is, a kapcsolatfelvételeken túl a résztvevők kihelyezhetik saját prospektusaikat, reklámanyagaikat, konkrét üzleti kereslet-kínálataikat a megyei kamara megjelenteti a belföldi partnerkereső rovatában, az FMMC pedig térítésmentesen közzéteszi azokat az internetes oldalán, megküldi számos érdeklődő partnerének. A konkrét üzletkötésre, exportra, importra, bérmunkára, befektetésre, közös vállalatalapításra, kooperációs együttműködésre vonatkozó szöveget a cégek képviselői térítésmentesen benyújthatják az FMMC-nek, ezeket lefordítják és kiadják bel- és külföldi partnerkörükbe. Ezen túlmenően a vásár teljes időtartalma alatt az Információs Házban folyamatosan benyújthatják partnerkereső igényeiket. Számukra üzleti, innovációs tanácsadással, üzleti és munkaerő ajánlatokkal, a munkanélküliek, pályakezdők részére pedig a munkaadó ajánlásában, keresésében is folyamatosan állnak térítésmentes tanácsadással rendelkezésre.

A közelgő győri vásárra meghívó és jelentkezési lap igényelhető május 31-ig a következő elérhetőségeken: tel./fax: 36/96 /413 688; vagy [email protected], további információk, ajánlatok találhatók a www.fm-mc.hu oldalon. (só, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?