Pártharc a villamos művekért

<p>Pozsony. A kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy növelje befolyását a Szlovák Villamos Művekben – jelentette be tegnap Robert Fico kormányfő, aki azonban nem ért egyet a Híd és a Sieť stratégiai vállalatokkal kapcsolatos törvényjavaslatával. Ez utóbbi ráadásul az ellenzék egy részének is szúrja a szemét, így kicsi az esélye, hogy a parlament rábólint.</p>

ÖSSZEFOGLALÓ

A Híd és a Sieť parlamenti képviselői, Lucia Žitňanská és Miroslav Beblavý kedden nyújtották be a parlamentbe azt a törvényjavaslatot, amellyel a stratégiai vállalatok eladásánál felmerülő nemzetbiztonsági kockázatokat szeretnék kiküszöbölni. A javaslat – amelyet a törvényhozás szeptemberi ülésén vitatnak meg – azzal számol, hogy jelentős biztonsági kockázat esetén az állam meghiúsíthatná a stratégiai jelentőségű tulajdon eladását. Ha a kormány nem értene egyet a stratégiai vállalat eladásával, a tulajdonjog megszerzése érvényét veszítené. Hogy mi számít stratégiai tulajdonnak, azt a kormány döntené el.

A képviselők szerint ugyan a javaslat nem irányul konkrét ország vagy iparág ellen, közvetve azonban Beblavý is elismerte, hogy a Szlovák Villamos Művek eladása áll a háttérben. „Naiv dolog lenne, ha nem vennénk figyelembe, hogy a stratégiai jelentőségű tulajdon iránt olyan cégek is érdeklődnek, amelyek nem is titkolják, hogy a külpolitika eszközeként anyaországuk érdekeit képviselik. Olyan országokról lehet szó, amelyek gazdasági ereje messze meghaladja Szlovákia gazdasági erejét” – nyilatkozta Beblavý. Az elmúlt időszakban ilyen veszély csak egy céget fenyegetett: a Szlovák Villamos Műveket, amelynek a 66 százalékos részvénycsomagjához az olasz Enel még 2006-ban jutott hozzá, és most szeretne túladni rajta. Az előzetes hírek szerint a részvénycsomag iránt a cseh ČEZ mellett a száz százalékban orosz állami kézben lévő Roszatom érdeklődött, ami jelentős nemzetbiztonsági kockázatot jelentett volna Szlovákia számára, hiszen ez esetben az oroszok a jövőben a szlovák áramtermelésre is rátehették volna a kezüket. Nem csoda, hogy a Híd és a Sieť törvényjavaslatát a sajtó máris Lex Roszatomként emlegeti.

Hogy a parlament végül hogyan szavaz a javaslatról, azt egyelőre nem lehet tudni, Robert Fico kormányfő és az ellenzék egy részének tegnapi reakciójából ítélve, azonban nincs sok esélye. „Azok, akik szó szerint elherdálták és külföldi kézre játszották az állami tulajdont, most a stratégiai cégek megmentőinek a szerepében tetszelegnek” – nyilatkozta Fico, aki azt ajánlja az ellenzéki képviselőknek, hogy nézzenek utána, mit is tettek a külföldi részvényesek a Szlovák Gázművekkel (SPP) és a villamos művekkel. A kormányfő szerint az állam a jövőben növelné a befolyását a Szlovák Villamos Művekben, meg kell várnia azonban az Enel döntését. „Ha az Enel végül az eladás mellett dönt, készek vagyunk jelentős mértékben növelni az állami befolyást, és pontosan tudom, mit is teszünk majd. Ezt már részletesen előkészítettem az embereimmel” – állítja Fico, aki azonban a részleteket egyelőre nem árulta el.

A Híd és a Sieť javaslata azonban az ellenzéki oldalon sem talált megértésre. „Ha a javaslatot elfogadnák, a kormány határozhatná meg, hogy mely cégeket tekint stratégiainak, és durván beavatkozhatna ezek tulajdonjogába” – nyilatkozta Richard Sulík, az SaS elnöke, aki szerint pártja épp ezért nem ért egyet a javaslattal. Sulík szerint ez ugyanis több negatívummal mint pozitívummal járna, ráadásul megszaporodhatnának a Szlovákia ellen indított nemzetközi perek is. (mi, SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?