PÁLYÁZATI FELHĺVÁS

A Kanadai Rákóczi Alapítvány, a Jeruzsálemi Templomos Lovagrend Magyarországi Főpriorátusa és a piarista rend szervezésében immár tizenharmadik alkalommal rendezik meg a Magyarságismereti Mozgótábort.

A Kanadai Rákóczi Alapítvány, a Jeruzsálemi Templomos Lovagrend Magyarországi Főpriorátusa és a piarista rend szervezésében immár tizenharmadik alkalommal rendezik meg a Magyarságismereti Mozgótábort. A tábor célja, hogy 16 nap alatt minél teljesebben bemutassa Magyarországot a határon túli (erdélyi, kárpátaljai, felvidéki, délvidéki) magyar fiataloknak, valamint hogy a résztvevők által otthonról hozott kulturális értékek a tábor tagjai számára közkinccsé váljanak.

Szlovákiából az idén is 20 diák kap lehetőséget arra, hogy az anyaországot megismerje, történelmi és irodalmi ismereteit elmélyítse, életre szóló barátságokat kössön és felejthetetlen élményekben gazdagodjon.

A tábor működése forgószínpadszerű: megérkezéskor a fiatalokat három csoportba osztják, melyek ciklusokban váltják egymást a helyszíneken (Győr, Kecskemét, Miskolc, Pécs), ahol megismerkednek az adott várossal, valamint a környék nevezetességeivel. A tábor végül négynapos budapesti programmal zárul.

Az utazás, a szállás (kollégiumokban), az ellátás (napi háromszori étkezés) költségét (kis zsebpénz) a Kanadai Rákóczi Alapítvány fedezi, tehát a résztvevőknek teljesen ingyenes.

Tanulmányaikban eredményes, tehetséges, kreatív, talpraesett 14–18 éves fiatalok jelentkezését várjuk, akik érdeklődnek népünk hagyományai, irodalma és műemlékei iránt. A 20, arra legérdemesebb fiatalt szeretnénk vendégül látni.

A Magyarságismereti Mozgótábor időpontja: 2006. július 1 – 17.

A jelentkezéshez szükséges feltételek:

– önéletrajzszerű bemutatkozó levél (személyes érdeklődési körre is kitérve)

– egyházi (helyi plébánosi vagy lelkészi) ajánlás

– becsületbeli nyilatkozat arról, hogy korábban még nem vett részt a mozgótáborban

– 3-5 oldalas pályamunka az alábbi témák egyikében:

1. Hogyan élte meg a határon túli magyarság az 1956-os magyar forradalom eseményeit? (Készíts interjút valakivel, aki tanúja vagy részese volt az eseményeknek!); 2. Szülőföldem népzenéje – gyűjtések szülőföldemen (Bartók Béla születésének 125. évfordulójára emlékezve); 3. Mit jelent számomra a nemzethez és az államhoz tartozás?; 4. A Rákóczi-szabadságharc egy eseményének vagy egy napjának elmesélése résztvevői szemmel; 5. Szülőföldem kincse (Helyi műemlék, szokás, mesterség, népművészeti különlegesség vagy egyéb érdekesség, jellegzetesség bemutatása).

Beküldési határidő: 2006. április 10.

Cím: Mikóczy Ilona, Nová 16, 932 01 Veľký Meder

További információ: 031/555 3066; [email protected]

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?