Olcsó élelmiszer, drága bankok

<p>Pozsony. A májusi stagnálást követően az elmúlt hónapban folytatódott az áresés Szlovákiában, az idei első félévben 0,1 százalékkal csökkent az átlagos árszint a múlt év azonos időszakához képest. Olcsóbban juthatunk hozzá az élelmiszerekhez, és csökkentek a rezsiköltségek is, a bankok ezzel szemben még több bőrt igyekeznek lehúzni az ügyfeleikről.</p>

ÖSSZEFOGLALÓ

„Szlovákia azon kevés uniós ország közé tartozik, amelyekben csökkennek az árak” – nyilatkozta Michal Kozub, a Home Credit elemzője. Júniusban 0,1 százalékkal volt alacsonyabb az átlagos árszint az egy évvel korábbinál, ami a statisztikai hivatal szerint elsősorban az élelmiszereknek köszönhető, amelyekhez csaknem 2 százalékkal olcsóbban juthatunk hozzá. Az egyes élelmiszerek között azonban jelentős különbségek voltak: a zöldségfélék ára például az elmúlt hónapban csaknem 4 százalékkal csökkent, miközben a gyümölcs ugyanennyivel drágult. A zöldségárak csökkenése elsősorban a szezonjellegű terményeknek köszönhető, így a karfiol például több mint a harmadával, a salátauborka az ötödével olcsóbb, mint egy hónappal korábban.

Olcsóbb lett azonban a telefonálás, és 0,6 százalékkal csökkentek az elmúlt egy évben a rezsiköltségek is. Több mint 3 százalékkal nőttek ezzel szemben az oktatással kapcsolatos kiadások, drágább lett az alkohol, a cigaretta és az éttermi szolgáltatások is. A statisztikai hivatal tegnap közzétett elemzésének az egyik legmeglepőbb adata azonban a pénzintézetekkel kapcsolatos. Eszerint a szlovákiai bankok pénzügyi szolgáltatásai csak az elmúlt hónapban 4%-kal drágultak.

„A lakossági fogyasztás elkezdett nőni, ami az inflációra is hatással lesz, ez utóbbi az elkövetkező hónapokban már szintén enyhén emelkedhet” – vallja Andrej Arady, az Általános Hitelbank (VÚB) elemzője. A jegybank az idei év egészére nagyjából 0,1 százalékos inflációt jósol, ami azonban így is történelmi rekordnak számít, hiszen az eddigi legalacsonyabb inflációt 2010-ben mérték, amikor a pénzromlás üteme 1 százalékos volt. 2011-ben ez ugyan 3,9 százalékra ugrott, 2012-ben azonban már 3,6, tavaly pedig 1,4 százalékra mérséklődött. (mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?