Obama: a hitelválság még nem ért véget

Washington |

<p>A hitelpiac válsága valóságos és még nem ért véget - figyelmeztetett Barack Obama amerikai elnök hétfőn tartott sajtótájékoztatóján.     Úgy fogalmazott: az ország elhárította a katasztrófát azzal, hogy a kongresszus tavaly elfogadta a banki mentőcsomagot. Értékelése szerint viszont az ország nem kapott az elköltött összegnek megfelelő nagyságú löketet, mert, mint fogalmazott, a pénzeket átláthatóság nélkül, következetlenül és a kellő felügyelet hiányában költötték el.</p>

Ígéretet tett, hogy a 700 milliárd dolláros bankmentő keret második felét megfelelő módon - bölcsen és a nyilvánosság előtt - fogja felhasználni a kormány.
    Obama nem zárta ki, hogy a pénzügyi szféra megsegítésére újabb dollár milliárdokat kell majd fordítani. Mint mondta, egyelőre túl korai megjósolni, hogy szükség lesz-e újabb bankmentő csomagra. Azt mondta, ehhez meg kell várni, hogy adminisztrációja képes lesz-e helyreállítani a bizalmat a pénzügyi piacokon. Szerinte lehet, hogy a hátramaradt 350 milliárd dollár elegendő lesz a piacok meggyógyításához. A célok között említette, hogy a magántőkét vissza kell csalogatni a bankrendszerbe, a pénzintézeteknek pedig segíteni kell abban, hogy megtisztíthassák mérlegüket.
    Obama azt mondta, hogy a válság kialakulásában jelentős szerepet játszottak azok a bankok, amelyek felelőtlenül nagy kockázatot vállaltak mások pénzével. Meggyőződése szerint a 80 éve nem látott krízisből a fogyasztói költekezés önmagában nem képes kivezetni a gazdaságot, ezért van szükség a több mint 800 milliárd dolláros ösztönző csomag elfogadására.
    Mint rámutatott, a szövetségi kormány maradt az egyetlen olyan tényező, amely megfelelő eszközökkel rendelkezik ahhoz, hogy életet leheljen a gazdaságba. Kifejtette, mindkét nagy párt politikusainak fel kell sorakozniuk a gazdaság rendbetételének feladata mögött. Hangsúlyozta: senki nem tudja biztosan, hogy mi a kiút a válságból, de azt teljesen bizonyos, hogy a cselekvés hiánya elmélyítené a válságot.
    A gazdasági élénkítő csomag a szenátusban hétfőn átjutott egy fontos akadályon: a demokraták 3 republikánus politikus támogatásával le tudták zárni a csomagról immár egy hete folyó vitát, az indítvány a 100 tagú felsőházban a szükséges 60-nál eggyel több, 61 szavazatot kapott. A 838 milliárd dolláros javaslatról a terv szerint kedden lesz a végszavazás.
MTI

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?