Növekedésre számíthatunk

Pozsony. Januárban tovább nőtt a hazai iparba vetett bizalom, ami elsősorban az optimista termelésnövekedési előrejelzéseknek köszönhető. A statisztikai hivatal legfrissebb jelentése szerint a bizalmi index, a decemberi stagnálást követően, januárban öt ponttal emelkedett.

Pozsony. Januárban tovább nőtt a hazai iparba vetett bizalom, ami elsősorban az optimista termelésnövekedési előrejelzéseknek köszönhető. A statisztikai hivatal legfrissebb jelentése szerint a bizalmi index, a decemberi stagnálást követően, januárban öt ponttal emelkedett. Iparvállalataink többsége ugyanis az elkövetkező negyedévre a termelés további növelését helyezte kilátásba, miközben visszaesésre alig egy százalékuk számít. Hasonlóan jól értékelik jövőbeni helyzetüket azonban a kereskedők is. Kilátásaikat legrózsásabbnak, legalábbis a statisztikai hivatal szerint, a háztartási és fogyasztási cikkeket áruló kiskereskedők látják. A megkérdezett kereskedők fele az elkövetkező negyedévben helyzetének javulására számít. (mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?