Nőtt az átlagbér az iparban

Pozsony |

<p>Másfél év után tavaly novemberben ismét nőtt a foglalkoztatottság az iparban &ndash; derül ki a Szlovák Statisztikai Hivatal friss elemzéséből. Éves összehasonlításban 0,7%-os volt a növekmény.</p>

Szlovákiában évek óta az ipar számít a gazdaság húzóágának, ám a válság óta alig emelkedett a foglalkoztatottság a szektorban, vagy egyenesen csökkent. Pedig ipari befektetések az utóbbi öt évben is érkeztek az országba – szakértők a foglalkoztatási szint stagnálását a krízis miatti óvatossággal és spórolással indokolják.Vannak ugyanakkor iparágak, melyekben továbbra is egyre kevesebben dolgoznak: ezek közé tartozik az informatikai és a távközlési szektor. Itt éves összehasonlításban 2,4%- kal csökkent a foglalkoztatottság. Az építőiparban is hasonló volt a helyzet: tavaly novemberben az ágazat 1,8%-kal kevesebb embernek adott munkát, mint egy évvel korábban. 2012 hasonló időszakához képest tavaly novemberben 3,4 százalékkal volt magasabb az átlagbér az iparban, elérve az 1021 eurót. A kiskereskedelemben 2,2%-os növekmény eredményeként 615 euróra kúszott fel az átlagos fizetés, a vendéglátóiparban az átlagkereset 603 euró (ez 4%-os növekedést jelent), viszont a még mindig mélyrepülésben levő építőipar e téren 2,5 százalékos visszaesést szenvedett el, 636 euróra zsugorodott az ágazatban mért átlagkereset. (ú, SITA)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?